Dobócső, etetés, helykeresés kellékei

3 200 Ft

Ashima Marker úszó – Medium / Long

– Lakozott jól látható felső rész
– Távolról remekül látható
– Nagy felhajtó erővel rendelkezik
– Nagy távolságra dobható

Ashima Marker úszó nélkülözhetetlen a távdobós horgászatban. Remek felhajtó erővel rendelkezik. A különleges felső rész festése rikító piros szint kapott, mely le van kezelve, ezért nem fogja kiszívni a nap és a víz a színét. A rakéta szerű úszóvég hatalmas távolságra segít bejuttatni az úszót, melyet még biztonsággal meg is tudunk dobni, vagy etetni. Elérhető Medium és Long verzióban is.

1 290 Ft

Ha olyan távolságra horgászunk, ahová már nem tudunk kézzel etetni, akkor jöhet számításba ez a különösen nagyméretű etetőkanál, vagy más néven dobólapát, amivel bejuttathatunk bojlit, pelleteket, magvakat és egyéb csalogatóanyagokat. Csak fel kell tekerni egy nyélre és már használhatóvá is válik ez a nagyszerű szerkezet (nyél nem tartozék).

Méret: 27 cm x 7,5 cm

14 060 Ft
  • Az automata világító H-bója alapja egy igen okos technológia.
  • Beépített vízérzékelő szenzorok és fényérzékelők működnek együtt a szerkezetben, így a rikító vörös led izzók automatikusan bekapcsolnak – de csak ha a bója a vízben van és sötét van.
  • Kiválóan alkalmas a hely csónakból történő megjelölésére. A vörös led lámpa nem riasztja el a halat, mivel fénye a víz alatt nem látható.
  • Nagy felhajtóerejű és élénk színű anyagból készül. Egyszerűen be kell akasztani egy nagyobb súlyt a kapocsba és a csónak pereméről a vízbe kell ejteni a hely megjelöléséhez.
  • Népszerű módszer a felcsalizott végszereléket két bója közé tenni vagy dobni, figyelve arra, hogy a hal ne tudja felszedni a zsinórt.
  • Rikító színű műanyag, hogy nappal is könnyen észrevehető legyen.
  • Automatikusan igazodik a vízmélységhez – egyszerűen a vízbe kell ejteni a csónak pereméről és a ‘H’ formának köszönhetően a jelzőbójáról szabadon lepörög a zsinór, amint megy az ólom lefelé.
  • A halat nem riasztó vörös ledek csak akkor kapcsolnak be automatikusan, amikor a bója a vízen van és sötét van.
  • Szállítás közben még a táska mélyén, sötétben sem kapcsol be.
  • Belső főkapcsolójával kis is kapcsolható
  • Két db ceruza (AA) elemmel működik
  • Akár 100 órát is képes egyhuzamban világítani.
  • Két színben kapható: rikító narancs és rikító sárga.
  • Elérhető két színben: Hi-Viz Orange & Hi-Viz Yellow
3 830 Ft
  • A feltűnő színű, cserélhető bóbitákkal készülő, igen nagy felhajtóerejű jelölőúszót párban áruljuk. Mindkét úszón a népszerű narancsszínű bóbita van, de a különböző fényviszonyokra gondolva egy-egy sárga és fekete bóbita is jár hozzájuk.
  • Ütésálló műanyagból készül, a forgókapocs be van öntve az aljába, így semmilyen körülmények közt nem jöhet ki.
  • A jelölőúszók jó szolgálatot tesznek, akár a meder feltérképezéséről van szó, akár az etetés helyének jelöléséről.
  • TIPP: A monofil helyett alacsony nyúlású fonott zsinórt használjunk a markerboton, hogy pontosan érezzük a mederfenék alakulatait.
12 230 Ft
  • A bojliőrlőnek ez a változata megerősített fémfogakkal rendelkezik, amely megkönnyíti az olyan kemény csalik darálására is, mint amilyenek a tigrismogyoró vagy a magok.
  • Kiváló megoldást kínál a bojli gyors és könnyű aprítására. Az egész bojliból csábító etetőanyag-mixet készíthetünk vele, amely PVA zacskóba tölthető.
  • Egyszerűen tegyük be a bojlit az őrlőbe és forgassuk el egymáson a két részt, míg a bojlidarálék el nem éri a kívánt állagot.

Termékkód Átmérő (mm) Súly (kg)
151400361 12,3 0.61
5 990 Ft

Klasszikus PVC dobócső kiváló ár-érték aránnyal!

A Carp Spirit PVC dobócsövei az évek során már bizonyítottak. Könnyűek, erősek és tartósak. Mindegyik dobócső ugyanazt a speciálisan tervezett “J-alakot” formázza, amely arra van optimalizálva, hogy minél messzebb és minél nagyobb pontossággal tudjuk a bojlit vízbe juttatni. Ergonomikus kialakítású, csúszásmentes fogantyúval van ellátva. 20mm bojli méretig használható.

2 260 Ft
  • A H-bója kiválóan alkalmas egy horgászhely vagy etetés csónakból történő megjelölésére.
  • Nagy felhajtóerejű és élénk színű anyagból készül. Egyszerűen be kell akasztani egy nagyobb súlyt a kapocsba és a csónak pereméről a vízbe kell ejteni a hely megjelöléséhez.
  • A ‘H’ formának köszönhetően a jelzőbójáról szabadon lepörög a zsinór, amint az ólom süllyed a vízfenékre. A vízmélységnek megfelelő mennyiségű zsinór pereg csak le. Népszerű módszer a felcsalizott végszereléket két bója közé tenni vagy dobni, figyelve arra, hogy a hal ne tudja felszedni a zsinórt.
6 500 Ft

Az etetőrakéták legújabb generációja hosszú fejlesztés után már Magyarországon is elérhetővé vált. Strapabíró test könnyű kezelhetőség jellemzi és ami a legnagyszerűbb benne, hogy egy kézzel lehet tölteni és zárni. Lehetővé teszi számunkra, hogy etetőanyagot vagy akár élő csalit a lehető legnagyobb távolságra nagy pontossággal juttassunk el.

  • Extra ajándék nyitó szerkezettel kerül forgalomba.
  • Beépített lebegtetővel ellátva.
8 790 Ft

A csaliőrlő bojlik és pelletek megőrlésére, aprítására alkalmas készülék. Alkalmazása: ha az etetőanyagunk beltartalmát tört bojlival vagy pellettel szeretnénk még inkább vonzóbbá és értékesebbé tenni a halak számára, akkor ezzel a praktikus kis kézi szerszámmal a műveletet nagyon egyszerűen elvégezhetjük. Stick mix készítésénél is igénybe vehetjük, törjük össze vele a bojlit, a pelletet, és a magokat majd töltsük PVA hálóba!

2 190 Ft

Használható etetőanyaggal vagy puha pellettel. Használata: Töltsük meg a csövet a már készre kevert etetőanyaggal (vagy puha pellettel), zárjuk rá a kupakot és erősen préseljük össze. Nyissuk ki a végét, majd vegyük ki a furatot képező tüskét. A préselés után kapott lyukas hengert akasszuk a szerelékünkre. Ideális a gyors folyású vagy mély vizek  horgászata során.

990 Ft1 550 Ft

Az etetések pontos megjelölése létfontosságú lehet a horgászat eredményességéhez. A meghorgászni kívánt hely gyors és egyszerű megjelölésére alkalmas bója. Használata egyszerű, a vízre téve automatikusan beáll. Narancssárga színe miatt messziről is jól látható.

Két méretben kapható:

S méret

  • 60X55X15MM
  • zsinór: 10m, 25lb
  • forgó és B kapocs #6

L méret

  • 121X108X36MM
  • zsinór: 12m, 35lb
  • forgó és B kapocs #2
1 090 Ft

Markar Float, azaz etetés megjelöléséhez kifejlesztett speciális úszó. A pontos etetés titka a megfelelő helymegjelölés. A Jelölő úszó hatalmas előnye, hogy a táskában elfér, így nem kell külön hordanunk semmit. Kifejezetten erős anyagból készült, így a legnagyobb igénybevételű dobásoknak is ellenáll.

Tipp: A jelölő úszó nagy segítség a vízmélység mérés és a mederfenék feltérképezésben.

2 190 Ft

Bojlis és pelletes horgászatok során is nagy jelentősége van a megfelelő mennyiségű és minőségű etetés kialakításának. Ilyenkor a mag-mixbe, etetőanyagba keverve vagy önmagában, PVA-ban felkínált bojlik és pelletek nagy jelentőséggel bírnak a hatékony etetés kialakításában. Természetesen a csalogató hatás ezek „megtörésével” fokozható, mivel a zárt golyókat és pelleteket felnyitva, ezáltal a fajlagos felületet is növelve, extra hatás érhető el. Ebben segít a CarpZoom pellet őrlője, mely hatékonyan aprítja fel a kis és közepes méretű pelleteket illetve bojli golyókat. Használatával pillanatok alatt tartalmas eleséggel turbózhatjuk fel etetésünket, így közelebb kerülhetünk az áhított hal kifogásához.

  • Ø 100 mm
34 990 Ft40 990 Ft

A Croco K1 típusú dobócsövünk olyan speciális eljárással készül, melyet mi alkalmazunk legelőször, az anyaga pedig nem más, mint a kevlár, ez garantálja, hogy rendeltetésszerű használat mellett törhetetlen, emellett hatalmas távolságra lehet vele eljuttatni a bojlikat.

A dobócső, karbon kevlár hibrid szövetből  készül, hogy még jobban bírja a terhelést. Nagyon könnyű, ezáltal hosszútávon is megerőltetés nélkül lehet hatalmas távokat megetetni vele. Az alján található egy szelep, amely a gyors újratöltést biztosítja. A szállítás közbeni sérülések elkerülését a csővel járó bélelt tok garantálja.

Kapható 118cm, 128cm és 138 cm hosszú változatban 26mm átmérőjű (24mm-es bojlihoz) és 118cm hosszú és 33mm átmérőjű (30mm-es bojlihoz) változatban is.

35 990 Ft

19 910 Ft

A nagy fogásokhoz kiváló felszerelés szükséges! Pontosan ebbe a kategóriába tartozik a BOOMERANG dobócső a Delphin márkától. Ez a minőségi termék elsőosztályú karbonból készült, mely garantálja a termék alacsony súlyánt. A 85cm hosszúsággal és 33mm nyílás átmérővel is csak átlagosan 65g a súlya! Ennek köszönhetően megkönnyíti a beetetést. A válla nem fog fájni, tovább tud etetni és több etetőanyagot tud bejuttatni mint eddig. A banán vagy bumeráng alakjának köszönhetően jóval megnöveli a dobástávolságot. A kiváló paraméterei mellett a kinézete sem marad el! A dobócső test pontosan ki van dolgozva, és az átlátszó lakkozás alatt a karbon szövet 3D kidolgozása látható finom grafikával. A nyél rész matt fekete csúszásálló réteggel van ellátva. A dobócső tartozéka az EVA hab dugó, valamint a praktikus neopren szállító tasak.

Műszaki paraméterek:
Hossz: 85cm
A felső nyílás átmérője: 33mm
Súly: 65g

4 370 Ft4 890 Ft

A Delphin TARGET etetőlapát felbecsülhetetlen társ az etetésnél. Ez a kétrészes lapát karbon nyélből és tartós műanyag lapátrészből áll, amelyek menettel csatlakoznak egymáshoz. Könnyített anyagokból készült, ami jelentősen csökkenti az izom fáradást a hosszútávú etetés során. A lapát nyelének végén pánt található. Három méretben elérhető, hogy tokéletesen megfeleljen minden horgásznak.

Kicsi:
– Teljes hossz nyéllel együtt: 43cm
– Lapát méretei: 14cm
– Súlya: 0,18kg

Közepes:
– Teljes hossz nyéllel együtt: 48cm
– Lapát méretei: 21cm
– Súlya: 0,20kg

Nagy:
– Teljes hossz nyéllel együtt: 55cm
– Lapát méretei: 26,5cm
– Súlya: 0,22kg

3 470 Ft3 850 Ft

A szlovákiai gyártmányú, könnyű és rendkívül ellenálló dobókar verhetetlen áron kapható. A Delphin THROWER kiváló horgászkellék etetéshez. Egyedülálló alakjának köszönhetően valóban hosszú dobásokat érhet el vele. A THROWER két kivitelben kapható: 20 és 24 milliméterig terjedő bojlik dobásához. Mindkét kivitel egyformán 95 cm hosszú. Kis tömegének (20 mm – 170 g, 24 mm – 180 g) és ergonomikus habnyelének köszönhetően nem jelent majd gondot a nagyszámú ismételt dobás sem.

1 885 Ft2 270 Ft

Távoli helyek egyszerű és problémamentes beetetésére szolgál. Kidolgozottságának köszönhetően a ZENIT röppályája kivételesen stabil, magas a pontossága és ideális az etetőanyag kapacitása. Ön is értékelni fogja a nagyon jól látható fejét, ellentétben a fekete test kontrasztos színével. Mindez őszhangban van a kidolgozottságával és időtállóságával. A kínálatban két méret van.

Méret S
– Test hossza: 12cm
– Test átmérője: 3,5cm

Méret L
– Test hossza: 15cm
– Test átmérője: 3,5cm

7 790 Ft

Az angol Drennan legújabb szériája a csúzlik tekintetében a Softfeed Groundbait.

Az eszköz legszembetűnőbb része az egyedi kialakítású kosár, melyben a gombócos etetőanyag, pelletek vagy szemes anyag (csemegekukorica is) is könnyedén bejuttatható, rendkívüli pontossággal, ami kiemelendő a csúzlik terén.

A termék 3 féle változatban kapható, így a horgászmódszerek széles sprektrumát lefedi az etetés szemszögéből:

– Soft: 20-30 méteres etetési távra

– Strong: 30-40 méteres etetési távra

– X-Strong: 40-50 méteres etetési távra

Mind a három verzióhoz kapható kiegészítésként csúzligumi és kosár is, ami jó, ha van a horgásztáskában, mivel a pontos etetés kulcsfontosságú sikertényezője a horgásznapoknak.

Versenyhorgászoknak és hétköznapi pecásoknak is kitűnő választás a termék, ha egy megbízható etetési alternatívát kerestek.

2 340 Ft

A legújabb Drennan csúzlikhoz pótlólagos alkatrészek is kaphatóak.

Jelen termék a Softfeed Groundbait csúzlikhoz nyújt kiegészítő lehetőséget, így ha a csúzlihoz járó gumi valamilyen oknál fogva megsérülne, az könnyedén cserélhető, illetve pótolható.

3 méretben elérhető, mely a 3 fajta Softfeed Groundbait csúzlihoz illeszkedik:

– Soft – 20-30 m
– Strong – 30-40 m
– X-Strong – 40-50 m

Versenyhorgászoknak és hétköznapi pecásoknak is jó, ha van plusz alkatrész a táskájukban, mert a pontos etetés kulcsfontosságú sikertényezője a horgásznapoknak.

2 340 Ft

A legújabb Drennan csúzlikhoz pótlólagos alkatrészek is kaphatóak.

Jelen termék a Softfeed Groundbait csúzlikhoz nyújt kiegészítő lehetőséget, így ha a csúzlihoz járó kosár valamilyen oknál fogva megsérülne, az könnyedén cserélhető, illetve pótolható.

Versenyhorgászoknak és hétköznapi pecásoknak is jó, ha van plusz alkatrész a táskájukban, mert a pontos etetés kulcsfontosságú sikertényezője a horgásznapoknak.

3 890 Ft3 990 Ft

A finomszerelékes és a feederes horgászatban a siker egyik kulcsa a homogén szemcseszerkezetű etetőanyag. Ezt a versenyhorgászok a különböző lyukátmérőjű rosták segítségével érik el. A Feeder Competition kínálatában megtalálható vödörre való rosták a megszokottnál erősebb anyagból készültek. A különösen mély kivitel, megkönnyíti az etetőanyagok gyors és hatékony áttörését. A 4,5 mm
lyukátmérőjű rostát finomszemcsés etetőanyagokhoz és földekhez, a 6 mm-es rostát a nagyszemcsés, pontyozó etetőanyagokhoz ajánljuk. Erősített kivitel.

29 690 Ft

Az eredményes pontyhorgászatban elengedhetetlen a meghorgászott vízfelület alatt elterülő mederfenék átható ismerete domborzatilag, valamint a legtöbb esetben, anyagában is egyaránt. Ezen információk alapján határozható meg a legnagyobb valószínűséggel, hogy melyik időszakban mikor és hova érdemes elhelyeznünk a végszerelékeinket.

Ennek elengedhetetlen és pótolhatatlan eszköze az ICC Multifunkciós medertapogató rúd és annak nagyon hasznos kiegészítője, az ICC Talajminta vevő, melynek használatával pontosabban és következetesebben tudjuk stratégiánkat felépíteni. Használata alapokban rengeti meg a pontyhorgászat stratégiájának eredményességét. Segítségével nyomon követhetjük a horgászatra kijelölt illetve az etetett hely körülményeinek aktuális állását, változásait. A horgászatra kijelölt hely esetében feltérképezhetjük a tófenék nagy részét, ismeretanyagot képezve annak anyagáról. Az iszap esetében például annak összetételéről, melyben időszaktól függően találhatunk puhatestűeket, kagylókat, szúnyoglárvákat stb., melyek az ígéretes pontot jelölhetik, de gyorsan ráismerhetünk például egy büdös/döglött iszappal telített helyen, hogy ott semmiképpen se próbálkozzunk.

Etetett hely esetén például fizikálisan nyomon tudjuk követni a beszórt etetőanyag mennyiségében bekövetkezett változásokat, természetesen az oldódási és elmozgást befolyásoló tényezőket figyelembe véve. Használata egyszerű a markoló hátsó részén kialakított csipesznek köszönhetően, mellyel nyitott állapotba forgathatjuk eszközünket, a biztos fogást a biztonsági klipsszel ellátott alumínium toldó nyújtja használója számára, mellyel az ICC Tapogató rudunkra csatlakoztathatjuk. Természetesen nyitott állapotban kerül és merül alá a tetszőleges hosszban összeszerelt ICC Tapogató rúd szettünk menetes végén. A talajminta vevő hasznos eszköz pontyos fegyvertárunkban, elengedhetetlen ismereteket nyújt a fenék vizsgálata során, mely információkat eddig radarunk illetve ICC Tapogató rudunk közvetve segített felderíteni!!!

Eszközünk a hosszú élettartam elérése érdekében használat után mindig legyen megtisztítva és megszárított állapotban eltárolva.

Tartalom:

– ICC Talajminta vevő, „markoló fejegység” (BLACK EDITION) – 1db

– ICC Biztonsági klipsszel ellátott ALU adapter a tapogató rudazatra történő felfogatáshoz – 1db

Termékkód: ICC10105

13 990 Ft

Az ICC multifunkciós ALU medertapogató rúdhoz ajánljuk ezt az igen hasznos kiegészítőt az ICC átalakító ALU adaptert, amelyet a tapogató szett rudazatával pillanatok alatt összeszerelve kapunk egy extra erős, rendkívül stabil háromlábú mérlegelő állványt, amelyet nyugodt szívvel használhatunk akár bográcsozó állványként is! Mérlegelő állvány szerepben hatalmas teherbírásról tesz tanúbizonyságot, hiszen akár 100kg-os súlyt is nyugodtan ráakaszthatunk, nem csuklik majd össze! Az állvány lábainak kisebb sugárban való felállításával a mérni kívánt ellenfelünk is magasabbra kerül, így nem lóg a földre, nem tud megsérülni!  Lábai (150 cm) a hozzá csatlakoztatott tapogató rudak hossza miatt adott hosszúságúak (teleszkopós lábú társainak összecsúszó alkotóelemei közé a használat folyamán por, sár és mindenféle szennyeződés rakódik le, amelynek eredményeképpen nehezen használhatóvá válnak, ezáltal elveszítik a szállítási hosszukból adódó, amúgy sem számottevő előnyüket) de az opcionálisan elérhető különböző hosszúságú toldókkal (25cm; 50cm; 100cm; 150cm) tetszés szerint magasabbra illetve akár alacsonyabbra is állíthatjuk, a hosszváltoztatás lehetőségét a bográcsállványként való használat során is kihasználhatjuk. Az adapter áll egy fejegységből, valamint a rudazatok végeibe szerelhető szurony végekből, amelyek az állvány stabilitását hivatottak rendkívüli módon növelni, de használhatjuk horgászhelyünkön a nagyméretű alátétek nélkül a rudazatba beszerelve az aljzatba leszúrva ideiglenes hely megjelölésre is, valamint vízfelszín feletti zsinórelvezetés előkészítésére. Az eszköz mindig legyen tiszta, így egész életen át elkísérhet minket, közreműködésével megbízhatóan mérhetjük halainkat, illetve főzhetjük meg ebédünket! Elsősorban azoknak a horgászoknak ajánljuk ezt a kiegészítőt, akik sokat tartózkodnak vízparton és szeretik az ötletes, praktikus többfunkciós eszközök használatát!

Anyaga: Alumínium és rozsdamentes inox

Súly: 410g

Tartalom: Adapter fejegység – 1db; Szurony vég nagyméretű alátéttel – 3db

(A képen látható rudazat, mérleg, pontymérlegelő bölcső és bogrács csak illusztráció, nem tartozékai a terméknek!)

Termékkód: ICC10090

24 990 Ft

3 rúddal, tapogató koronggal és táskával.

Az ICC profi, időt álló eszköze a meghorgászandó terület pontos mederviszonyainak feltérképezésére, amely tevékenység a horgászatunk eredményességét tekintve meghatározó fontosságú! Sokan azt gondolják, hogy az alumínium rudakat tapogatásra használni a fenék feltérképezésének érdekében teljesen felesleges dolog. Világítsuk is át, hogy mely anyag felelne meg jobban a lágyabb vagy keményebb állagú iszap, a sóderes vagy homokos meder, a kisebb-nagyobb kövek és sziklák, fák és különböző akadók vagy egy-egy kagylópad vagy nádtorzsák különféle jeleit mechanikusan közvetíteni, mint az alumínium. A tapogató szett 100%-ban alumínium anyagból készül, ezáltal viszonylag könnyű és nem oxidálódik. A szett tartalmaz 3 db BLACK EDITION ALU rudat és egy ALU tapogató korongot, amelyet a rúd végére erősítve és azzal a meder feneket tapogatva pontos információkat tudhatunk meg az alattunk elhelyezkedő mederfenékről maximum 4500 mm-es vízoszlop magasságig. Mit is jelent pontosan a BLACK EDITION, azaz Fekete széria. Az ICC ALU medertapogató rúdjai további felületkezelésen esnek át, ahol égetett porfestéses technológiával feketére festjük a felületet. Tartós és igen tetszetős megoldás mindazon horgászok számára, akiknek a funkcionalitás mellett fontos szempont a design…

Multifunkciós eszközünket kézben tartva azonnal észrevehetjük, hogy egy stabil jól kidolgozott termékről van szó, amely mindig minden körülmény között stabil segítséget nyújt majd használója számára. Egy rúd súlya körülbelül 600 g, amely első nekifutásra nem tűnik kevésnek, de soha ne felejtsük el, hogy a víz alatt fogunk ebben az állapotában dolgozni vele. A súly és a stabilitás, ami a szárazföldi alkalmazásakor is elengedhetetlen, a vízben használva a légkamráknak köszönhetően hatalmas előnyt kovácsol használójának. A rudazat belső kialakításának köszönhetően a víz nem tud beszivárogni, tehát ha elengedjük, akkor a csövekben található légkamrák felhajtó erejének köszönhetően szépen lassan felemelkedik (amennyiben csak, mint tapogató rúd és koronggal használjuk), nem kell félnünk attól, hogy amennyiben elengedjük, akkor lesüllyed a mederfenékre! Ezt a szettet tovább fejleszthetjük hasznos kiegészítőkkel (Opcionális!). Ezek közül az első az ICC átalakító ALU adapter, amelyet a tapogató szett rudazatával pillanatok alatt összeszerelve kapunk egy extra erős, rendkívül stabil háromlábú mérlegelő állványt, amelyet nyugodt szívvel használhatunk akár bogrács állványként is! A második nagyon hasznos kiegészítő az ICC zsinórkiszabadító kampós szett, amely 1db kisméretű, 1db nagyméretű rozsdamentes inox kampóból, valamint 1 db alumíniumtoldó hüvelyből áll. További opcionális kiegészítők választhatók még hozzá, például egy speciális zsinórkiszabadító fej vagy az akár mély vízben is használható (tapogató rudazatra szerelve) bottartó leszúró szett, továbbá elérhető hozzá kétféle haltartó adapter vagy egy kisméretű gereblye és ágvágó fűrész is, melyeket nem csak a szárazföldön, de a víz alatt is eredményesen használhatunk! Ezeket a kiegészítőket könnyedén felszerelhetjük a tapogató rúdra és már használhatjuk is például akadós horgászhelyeken zsinórunk kiszabadítására, vagy akár víz alatti akadályok eltávolítására vagy elmozdítására is. Mindent összevetve egy nagyon hasznos és felhasználási területeit tekintve igen sokrétű termék (amelyhez az idők folyamán további és további fejlesztések várhatóak majd), amelyet igényes, vízhatlan csomagolásban szállítunk!

Gyakorlati tapasztalatok:

Bármely horgászvízen könnyedén meg találhatóak a mederfenéken található különféle kisebb-nagyobb tereptárgyak, kiegészítve egy GPS-el „centiméter” pontosan tudunk ugyanazon helyen horgászni akár évtizedekig, mert kitapinthatjuk és érezni fogjuk az ismerős tereptárgy okozta rezdülést a rúdon, ami tévedhetetlen jele a keresett pontnak. A GPS önmagában nem elegendő, amennyiben precízen ugyanazt a helyet szeretnénk meghorgászni évről-évre! A GPS helymeghatározó egy bizonyos tól-ig pontossággal „csak” az adott zónába képes elirányítani bennünket!

Az egyforma hosszúságú rudaknak és a korongnak köszönhetően viszonylag pontosan meg tudjuk határozni a vízoszlop magasságát illetve hozzávetőlegesen az iszap vastagságát, mélységét is. Akadókban történő horgászatkor a tapogatókorongnak köszönhetően könnyen meg tudjuk határozni a vízközti horogmarasztalók távolságát a mederfenéktől illetve a vízfelszíntől (például egy 50 cm-re az aljzattól vízszintesen elhelyezkedő faághoz hozzányomjuk a rudat és a mederfenéktől addig húzzuk függőlegesen felfelé, amíg a korong a faágban meg nem akad…), ami ismét fontos információ számunkra mielőtt megkezdődnek az éjszakai fárasztások! Ne feledjük, hogy az alumínium tapogató rúd egy alaptermék, hiszen a rudak képezik a további bővítmények alapját, amelyekkel rengeteg vízparti, vízfelszín feletti illetve vízfelszín alatti eddig megoldhatatlannak tűnő problémát sikerül majd mostantól megoldani!

Alternatív használat:

Horgászat közben ne zárkózzunk el az eszköz alternatív felhasználási lehetőségeitől sem! Többek között gondolunk a mederfenék felhősítésére a megmozgatott iszappal, mely biztonságérzetet ad halaknak és továbbá a szerves anyagok illetve apró élőlények szabad lebegését segíti elő, amely azt az információt is közvetítheti, hogy versengésszerű táplálkozás folyik az etetésünkön, amely több további, a közelben tartózkodó egyedek kíváncsiságát, érdeklődését válthatja ki. Ez a technika első hallásra nem tűnhet túlságosan célra vezetőnek, ugyanis azt gondolnánk, hogy ezzel csak elijeszti a horgász a halakat, de sok horgászvízen mind hétköznapi, mind pedig versenykörülmények között ez a taktikai lépés hozza meg a várva várt sikert!

Helyes/rendeltetés szerinti használat:

Fontos kiemelnünk, hogy csónakunkat ne az eszközzel tolva próbáljunk haladni a vízen, hisz nem ez a rendeltetése, ne használjuk „evezésre” mert nem erre lett kifejlesztve! Felhívjuk a figyelmet arra, hogy a rudazat mindkét végére egyszerre helyezett 2db eszköz esetén a rudazat vízbe ejtés esetén elsüllyedhet, ugyanis a felhajtóereje már nem elegendő az eszközök vízfelszínen való megtartásához (javasoljuk, hogy egyszerre csak 1db eszközt csatlakoztassunk a rudazatra a problémák elkerülése érdekében)! Mindenképpen kerüljük a menetes részek nagymértékű oldalirányú terhelését! A rudak végein található külső és belső menetek horgászat előtt és után is legyenek tiszták, a rudak iszapmentesek és szárazak! Óvjuk eszközeinket a minél hosszabb használhatóság érdekében! 

Anyaga: Alumínium

Rudak hossza/db: 1503 mm

Szállítási hossz: 1530 mm

Rudak hossza (Rudak 3db+Tapogató korong): 4517 mm

Súly (Rudak 3db+Tapogató korong): 2020 g

Maximum terhelhetőség mérlegelő, vagy bogrács állványként használva: 120 kg

Igényes, vízhatlan csomagolás!

(A képen látható kiegészítők, mint például mérleg, pontymérlegelő bölcső, bogrács stb. csak illusztráció, nem tartozékai a terméknek!)

Termékkód: ICC10500

31 990 Ft

4 rúddal, tapogató koronggal és táskával.

Az ICC profi, időt álló eszköze a meghorgászandó terület pontos mederviszonyainak feltérképezésére, amely tevékenység a horgászatunk eredményességét tekintve meghatározó fontosságú! Sokan azt gondolják, hogy az alumínium rudakat tapogatásra használni a fenék feltérképezésének érdekében teljesen felesleges dolog. Világítsuk is át, hogy mely anyag felelne meg jobban a lágyabb vagy keményebb állagú iszap, a sóderes vagy homokos meder, a kisebb-nagyobb kövek és sziklák, fák és különböző akadók vagy egy-egy kagylópad vagy nádtorzsák különféle jeleit mechanikusan közvetíteni, mint az alumínium. A tapogató szett 100%-ban alumínium anyagból készül, ezáltal viszonylag könnyű és nem oxidálódik. A szett tartalmaz 4 db ALU rudat és egy ALU tapogató korongot, amelyet a rúd végére erősítve és azzal a meder feneket tapogatva pontos információkat tudhatunk meg az alattunk elhelyezkedő mederfenékről maximum 6000 mm-es vízoszlop magasságig. Mit is jelent pontosan a BLACK EDITION, azaz Fekete széria. Az ICC ALU medertapogató rúdjai további felületkezelésen esnek át, ahol égetett porfestéses technológiával feketére festjük a felületet. Tartós és igen tetszetős megoldás mindazon horgászok számára, akiknek a funkcionalitás mellett fontos szempont a design…

Multifunkciós eszközünket kézben tartva azonnal észrevehetjük, hogy egy stabil jól kidolgozott termékről van szó, amely mindig minden körülmény között stabil segítséget nyújt majd használója számára. Egy rúd súlya körülbelül 600 g, amely első nekifutásra nem tűnik kevésnek, de soha ne felejtsük el, hogy a víz alatt fogunk ebben az állapotában dolgozni vele. A súly és a stabilitás, ami a szárazföldi alkalmazásakor is elengedhetetlen, a vízben használva a légkamráknak köszönhetően hatalmas előnyt kovácsol használójának. A rudazat belső kialakításának köszönhetően a víz nem tud beszivárogni, tehát ha elengedjük, akkor a csövekben található légkamrák felhajtó erejének köszönhetően szépen lassan felemelkedik (amennyiben csak, mint tapogató rúd és koronggal használjuk), nem kell félnünk attól, hogy amennyiben elengedjük, akkor lesüllyed a mederfenékre! Ezt a szettet tovább fejleszthetjük hasznos kiegészítőkkel (Opcionális!). Ezek közül az első az ICC átalakító ALU adapter, amelyet a tapogató szett rudazatával pillanatok alatt összeszerelve kapunk egy extra erős, rendkívül stabil háromlábú mérlegelő állványt, amelyet nyugodt szívvel használhatunk akár bogrács állványként is! A második nagyon hasznos kiegészítő az ICC zsinórkiszabadító kampós szett, amely 1db kisméretű, 1db nagyméretű rozsdamentes inox kampóból, valamint 1 db alumíniumtoldó hüvelyből áll. További opcionális kiegészítők választhatók még hozzá, például egy speciális zsinórkiszabadító fej vagy az akár mély vízben is használható (tapogató rudazatra szerelve) bottartó leszúró szett, továbbá elérhető hozzá kétféle haltartó adapter vagy egy kisméretű gereblye és ágvágó fűrész is, melyeket nem csak a szárazföldön, de a víz alatt is eredményesen használhatunk! Ezeket a kiegészítőket könnyedén felszerelhetjük a tapogató rúdra és már használhatjuk is például akadós horgászhelyeken zsinórunk kiszabadítására, vagy akár víz alatti akadályok eltávolítására vagy elmozdítására is. Mindent összevetve egy nagyon hasznos és felhasználási területeit tekintve igen sokrétű termék (amelyhez az idők folyamán további és további fejlesztések várhatóak majd), amelyet igényes, vízhatlan csomagolásban szállítunk!

Gyakorlati tapasztalatok:

Bármely horgászvízen könnyedén meg találhatóak a mederfenéken található különféle kisebb-nagyobb tereptárgyak, kiegészítve egy GPS-el „centiméter” pontosan tudunk ugyanazon helyen horgászni akár évtizedekig, mert kitapinthatjuk és érezni fogjuk az ismerős tereptárgy okozta rezdülést a rúdon, ami tévedhetetlen jele a keresett pontnak. A GPS önmagában nem elegendő, amennyiben precízen ugyanazt a helyet szeretnénk meghorgászni évről-évre! A GPS helymeghatározó egy bizonyos tól-ig pontossággal „csak” az adott zónába képes elirányítani bennünket!

Az egyforma hosszúságú rudaknak és a korongnak köszönhetően viszonylag pontosan meg tudjuk határozni a vízoszlop magasságát illetve hozzávetőlegesen az iszap vastagságát, mélységét is. Akadókban történő horgászatkor a tapogatókorongnak köszönhetően könnyen meg tudjuk határozni a vízközti horogmarasztalók távolságát a mederfenéktől illetve a vízfelszíntől (például egy 50 cm-re az aljzattól vízszintesen elhelyezkedő faághoz hozzányomjuk a rudat és a mederfenéktől addig húzzuk függőlegesen felfelé, amíg a korong a faágban meg nem akad…), ami ismét fontos információ számunkra mielőtt megkezdődnek az éjszakai fárasztások! Ne feledjük, hogy az alumínium tapogató rúd egy alaptermék, hiszen a rudak képezik a további bővítmények alapját, amelyekkel rengeteg vízparti, vízfelszín feletti illetve vízfelszín alatti eddig megoldhatatlannak tűnő problémát sikerül majd mostantól megoldani!

Alternatív használat:

Horgászat közben ne zárkózzunk el az eszköz alternatív felhasználási lehetőségeitől sem! Többek között gondolunk a mederfenék felhősítésére a megmozgatott iszappal, mely biztonságérzetet ad halaknak és továbbá a szerves anyagok illetve apró élőlények szabad lebegését segíti elő, amely azt az információt is közvetítheti, hogy versengésszerű táplálkozás folyik az etetésünkön, amely több további, a közelben tartózkodó egyedek kíváncsiságát, érdeklődését válthatja ki. Ez a technika első hallásra nem tűnhet túlságosan célra vezetőnek, ugyanis azt gondolnánk, hogy ezzel csak elijeszti a horgász a halakat, de sok horgászvízen mind hétköznapi, mind pedig versenykörülmények között ez a taktikai lépés hozza meg a várva várt sikert!

Helyes/rendeltetés szerinti használat:

Fontos kiemelnünk, hogy csónakunkat ne az eszközzel tolva próbáljunk haladni a vízen, hisz nem ez a rendeltetése, ne használjuk „evezésre” mert nem erre lett kifejlesztve! Felhívjuk a figyelmet arra, hogy a rudazat mindkét végére egyszerre helyezett 2db eszköz esetén a rudazat vízbe ejtés esetén elsüllyedhet, ugyanis a felhajtóereje már nem elegendő az eszközök vízfelszínen való megtartásához (javasoljuk, hogy egyszerre csak 1db eszközt csatlakoztassunk a rudazatra a problémák elkerülése érdekében)! Mindenképpen kerüljük a menetes részek nagymértékű oldalirányú terhelését! A rudak végein található külső és belső menetek horgászat előtt és után is legyenek tiszták, a rudak iszapmentesek és szárazak! Óvjuk eszközeinket a minél hosszabb használhatóság érdekében!

Anyaga: Alumínium

Rudak hossza/db: 1503 mm

Szállítási hossz: 1530 mm

Rudak hossza (Rudak 4db+Tapogató korong): 6020 mm

Súly (Rudak 4db+Tapogató korong): 2620 g

Maximum terhelhetőség mérlegelő, vagy bogrács állványként használva: 120 kg

Igényes, vízhatlan csomagolás!

(A képen látható kiegészítők, mint például mérleg, pontymérlegelő bölcső és bogrács csak illusztráció, nem tartozékai a terméknek!)

Termékkód: ICC10501

5 390 Ft5 490 Ft

Alkonykapcsolós teljesen vízhatlan világítófej, amely egészen egyszerűen belepattintható a bójatestbe, ezáltal biztosak lehetünk abban, hogy bójánk a leghosszabb horgászatokon is egy „biztos pont” lesz az éjszakában! A vízmentességről a fejen található gumizáró gyűrű gondoskodik! A sötétség beálltával magától bekapcsol, majd nappal a fényérzékelőjének köszönhetően energiát megtakarítva kikapcsol. A világító fej egy igen kis fogyasztású led világítással működik, így hosszú távra megoldottá válik bójánk megvilágítása. A világítófej a belehelyezett elem vagy elemek minőségétől függően 450-550 óra folyamatos világításra képesek, ebből nem nehéz kiszámítani, hogy egy elemfeltöltéssel milyen rengeteg időre elegendő fényerővel bír! A világítófejnek köszönhetően bójánk éjjel is az időjárási körülményektől függően több száz méterről is kiválóan látható!

Az ICC Classic világító fejek alapverziója a 3V-os változat, amelybe 2db AAA 1,5V ceruza elem helyezhető el. Az elemeket soha ne a fejben tároljuk, még a pólusokat megfordítva sem ajánlott, ugyanis ez javíthatatlan meghibásodást okozhat, melyre a gyártó nem vállalhat garanciát. A hosszú élettartam érdekében óvjuk eszközeinket!

Bójavilágításainkkal minden adott körülményhez alkalmazkodhatunk, vagy akár csak saját ízlésünkhöz is a négyféle alapszínnel: sárgazöldpiros és kék, valamint a kétféle egyedi színnel: fehér és pink!

Ezen felül rendelhető lassan villogó, gyorsan villogó és pulzáló piros színnel is.

Termékkód: ICC10045

6 590 Ft

Az ICC új „DISTANCE” névre keresztelt világító feje a következő igény megfogalmazódása kapcsán jött létre. A horgászhelyre behelyezett dőlő bóják még nagyobb láthatósága minden körülmények között! Az ICC „DISTANCE” névvel fémjelzett termékek ennek maximálisan megfelelnek. Azon horgászok számára, akik igénylik az éjjeli sötétségben az eddiginél is nagyobb mértékű láthatóságot, legyen az dobós vagy behúzós horgászat kisebb vagy akár nagyobb távolságban, számukra az ICC „DISTANCE” termékei jelentik a biztos pontot az éjszakában.
Az újításnak köszönhetően egy 120mm-es fényhenger világít a bója tetején. Ennek köszönhetően tökéletesen látható igazán nagy (400-500 méter) távolságból is. Nagy kiterjedésű vizeken tesztelt, ahol a bójatestet a vízfelszíntől 70-80cm-re beállítva problémamentesen látható nagyobb hullámzás/vihar idején is.
A „DISTANCE” világító fejek a következő ICC bójatípusokkal kompatibilisek: ICC Classic bóják, ICC Classic Telescopic bóják, ICC Big Water bóják, ICC Deep Impact mélyvízi bóják.
A „DISTANCE” világító fejek a három legjobban látható, azaz a piros, fehér valamint zöld színben érhetők el.

Termékkód: ICC10048

17 390 Ft

Az ICC új „DISTANCE” névre keresztelt világító feje a következő igény megfogalmazódása kapcsán jött létre. A horgászhelyre behelyezett dőlő bóják még nagyobb láthatósága minden körülmények között! Az ICC „DISTANCE” névvel fémjelzett termékek ennek maximálisan megfelelnek. Azon horgászok számára, akik igénylik az éjjeli sötétségben az eddiginél is nagyobb mértékű láthatóságot, legyen az dobós vagy behúzós horgászat kisebb vagy akár nagyobb távolságban, számukra az ICC „DISTANCE” termékei jelentik a biztos pontot az éjszakában.
Az újításnak köszönhetően egy 120mm-es fényhenger világít a bója tetején. Ennek köszönhetően tökéletesen látható igazán nagy (400-500 méter) távolságból is. Nagy kiterjedésű vizeken tesztelt, ahol a bójatestet a vízfelszíntől 70-80cm-re beállítva problémamentesen látható nagyobb hullámzás/vihar idején is.
„DISTANCE” világító fejek a következő ICC bójatípusokkal kompatibilisek: ICC Classic bóják, ICC Classic Telescopic bóják, ICC Big Water bóják, ICC Deep Impact mélyvízi bóják.
„DISTANCE” világító fejek a három legjobban látható, azaz a piros, fehér valamint zöld színben érhetők el.

Az összes fontos kritériumnak megfelelve létrehoztuk az ICC Classic DISTANCE alkonykapcsolós dőlő bóját, amely tökéletesen használható akár a sekély 0,8 méteres vízmélységtől egészen 5,3 méteres mélységű vizekben egyaránt. Az egyik legjobb alkonykapcsolós dőlő bója ár-érték viszonylatban, azokban az időkben, ahol az emberek többsége már ráunt a megbízhatatlan kínai tömegcikkekre, amelyek gyenge minőségüknek köszönhetően szinte minden esetben idő előtt tönkremennek, vagy már a kicsomagolást követően használhatatlanok, valamint az esetek többségében az alkatrész utánpótlásuk sem megoldott. A neve ellenére a bója nem mondható klasszikusnak, hiszen egyedi és formabontó talpa nem mindennapi előnyöket rejt használója számára, míg a hétköznapi társaiknak a rosszul pozícionált legkülönbözőbb fémkarikák okozzák vesztüket. Az igazán praktikus és egyszerű csatlakozóknak köszönhetően könnyedén tudjuk növelni vagy csökkenteni a hosszát a vízoszlop magasságától függően akár 20-30 cm-es finombeállítással. Különlegessége, hogy az összeszerelést követően minden egyes alkotóeleme, amely a víz alatt található, fekete színű, ezért maximálisan beleolvad a víz alatti környezetbe, viszont a számunkra a vízből kilátszó rész rendkívül jól látható, köszönhetően a 150 mm-es fényvisszaverős 3M matricázásnak és az alkonykapcsolós világítófejnek egyaránt. Az igazi különlegessége továbbá, hogy a végén található egy alkonykapcsolós teljesen vízhatlan világítófej, amely a sötétség beálltával magától bekapcsol, majd nappal kikapcsol, ezáltal több száz méterről is látható. A világító fej egy igen kis fogyasztású led világítással működik, amelyhez az energiát 2 db AAA 1,5V vékony ceruza elem (nem tartozék) biztosítja, így hosszú távra megoldottá válik bójánk megvilágítása. A világítófej a belehelyezett elemek minőségétől függően 450-550 óra folyamatos világításra képesek, ebből nem nehéz kiszámítani, hogy egy elemfeltöltéssel milyen rengeteg időre elegendő fényerővel bír!  A bójatestek belsejében zárdugók találhatóak, amelyek gondoskodnak a teljes vízmentességről, ezáltal légkamrákat biztosítva minden egyes toldó csőnek! A csövek átmérője a bója egész testén azonos, így biztosítva szabad utat a zsinórnak a fej felé. Az ICC Classic alkonykapcsolós dőlő bója talpánál és testénél ezt a kulcskarikás kötést elsüllyesztettük, így téve végleges pontot egy örök problémára. Helykereséskor segítségével felszínesen feltérképezhetjük a mederfeneket, részleges információt nyerve az amúgy a szemünk elől rejtett világból. Az általunk kedvezőnek vélt pontot megtalálva a horgászat befejezéséig stabilan állja a legnagyobb viharokat is (egy a Balatonhoz hasonló nagy kiterjedésű vízfelületen használva is akár 100km/h erejű szélben és az általa gerjesztett erős hullámzásban is), miközben zsinórunk a fárasztáskor könnyedén siklik végig a testen a biztosan tartó megközelítőleg 2000 gramm súlyú talpnak köszönhetően.

Helyes/rendeltetésszerű használat:

Fontosnak tartjuk, hogy felhívjuk a figyelmet pár hasznos használati tanácsra, amellyel rendeltetésszerűen óvhatjuk bójánkat, hogy az minél hosszabb ideig szolgálhasson bennünket! A meghorgászni kívánt helyet keresve, a bóját emelgetve ne haladjunk teljes gázzal, a bója vízben történő pozícionálásakor soha ne dobjuk egyszerűen a vízbe, minden esetben szépen lassan függőlegesen tartva és a bója fejet nem elengedve helyezzük az általunk kiszemelt helyre, így elkerülhetjük eszközünk esetleges elvesztését a nem kellő gondossággal kialakított hosszúság miatt! Nem csak a túl rövid hossz kiválasztása okozhat problémákat, hanem nagyon fontos lépés a bója hosszának pontos beállítása, ugyanis ha túl hosszúra méretezzük be, akkor komoly funkcionális problémákat generálunk magunknak, hiszen a helyes működés (a vízfelszín felett maximum 25 cm a legoptimálisabb beállítás) lehetőségétől fosztjuk meg eszközünket!!! A dőlő bója kivételekor szintén függőlegesen haladva a bóját kisebb tagokra lebontva emeljük ki a vízből! Ne próbáljuk oldalirányba erőltetve „feltépni” a bójatestet és ezzel a kötési pontokat túlterhelni, hiszen felesleges és javíthatatlan sérüléseket szenvedhet, amelyre a gyártó nem vállalhat garanciát! Huzamosabb ideig soha ne tegyük ki bójánkat a nyári perzselő nap sugarainak, mert nem ez a rendeltetése, vízben való használatra lett kifejlesztve! A bója rendelkezik egy alkonykapcsolós világítófejjel, amelyből minden horgászat után vegyük ki az elemeket és bójánkkal együtt szárazon tároljuk el!

Az innovatív bójabővítmény:

Az ICC CLASSIC UNDERWATER CLOUD MAKER, azaz a víz alatti felhőképző megtekintéséhez KATT IDE. Nem tartozéka a terméknek, külön megvásárolható.

A bója alkotóelemei a következők:

-1 db bójatalp ráépített talp csatlakozóval
-1 db 20 mm átmérőjű 20 cm-es felső bójatest 150 mm-es 3M fényvisszaverő csíkozással ellátva, valamint 1 db alkonykapcsolós „DISTANCE” világítófej (a belehelyezett elemek minőségétől függően 450-550 óra folyamatos világításra képes)
-1 db 20 mm átmérőjű 70 cm-es toldó
-1 db 20 mm átmérőjű 110 cm-es toldó
-1 db 20 mm átmérőjű 140 cm-es toldó
-1 db 20 mm átmérőjű 160 cm-es toldó

Méret: 0,8 fm – 5,3 fm.

15 890 Ft

Az összes fontos kritériumnak megfelelve létrehoztuk az ICC Classic alkonykapcsolós dőlő bóját, amely tökéletesen használható akár a sekély 0,8 méteres vízmélységtől egészen 5,2 méteres mélységű vizekben egyaránt. Az egyik legjobb alkonykapcsolós dőlő bója ár-érték viszonylatban, azokban az időkben, ahol az emberek többsége már ráunt a megbízhatatlan kínai tömegcikkekre, amelyek gyenge minőségüknek köszönhetően szinte minden esetben idő előtt tönkremennek, vagy már a kicsomagolást követően használhatatlanok, valamint az esetek többségében az alkatrész utánpótlásuk sem megoldott. A neve ellenére a bója nem mondható klasszikusnak, hiszen egyedi és formabontó talpa nem mindennapi előnyöket rejt használója számára, míg a hétköznapi társaiknak a rosszul pozícionált legkülönbözőbb fémkarikák okozzák vesztüket. Az igazán praktikus és egyszerű csatlakozóknak köszönhetően könnyedén tudjuk növelni vagy csökkenteni a hosszát a vízoszlop magasságától függően akár 20-30 cm-es finombeállítással. Különlegessége, hogy az összeszerelést követően minden egyes alkotóeleme, amely a víz alatt található, fekete színű, ezért maximálisan beleolvad a víz alatti környezetbe, viszont a számunkra a vízből kilátszó rész rendkívül jól látható, köszönhetően a 150 mm-es fényvisszaverős 3M matricázásnak és az alkonykapcsolós világítófejnek egyaránt. Az igazi különlegessége továbbá, hogy a végén található egy alkonykapcsolós teljesen vízhatlan világítófej, amely a sötétség beálltával magától bekapcsol, majd nappal kikapcsol, ezáltal több száz méterről is látható. A világító fej egy igen kis fogyasztású led világítással működik, amelyhez az energiát 2 db AAA 1,5V vékony ceruza elem (nem tartozék) biztosítja, így hosszú távra megoldottá válik bójánk megvilágítása. A világítófej a belehelyezett elemek minőségétől függően 450-550 óra folyamatos világításra képesek, ebből nem nehéz kiszámítani, hogy egy elemfeltöltéssel milyen rengeteg időre elegendő fényerővel bír! A világítás négy alapszínben létezik: sárga, zöld, piros és kék, valamint egyedi esetekre elérhető a fehér és pink szín! A bójatestek belsejében zárdugók találhatóak, amelyek gondoskodnak a teljes vízmentességről, ezáltal légkamrákat biztosítva minden egyes toldó csőnek! A csövek átmérője a bója egész testén azonos, így biztosítva szabad utat a zsinórnak a fej felé. Az ICC Classic alkonykapcsolós dőlő bója talpánál és testénél ezt a kulcskarikás kötést elsüllyesztettük, így téve végleges pontot egy örök problémára. Helykereséskor segítségével felszínesen feltérképezhetjük a mederfeneket, részleges információt nyerve az amúgy a szemünk elől rejtett világból. Az általunk kedvezőnek vélt pontot megtalálva a horgászat befejezéséig stabilan állja a legnagyobb viharokat is (egy a Balatonhoz hasonló nagy kiterjedésű vízfelületen használva is akár 100km/h erejű szélben és az általa gerjesztett erős hullámzásban is), miközben zsinórunk a fárasztáskor könnyedén siklik végig a testen a biztosan tartó megközelítőleg 2000 gramm súlyú talpnak köszönhetően.

Helyes/rendeltetésszerű használat:

Fontosnak tartjuk, hogy felhívjuk a figyelmet pár hasznos használati tanácsra, amellyel rendeltetésszerűen óvhatjuk bójánkat, hogy az minél hosszabb ideig szolgálhasson bennünket! A meghorgászni kívánt helyet keresve, a bóját emelgetve ne haladjunk teljes gázzal, a bója vízben történő pozícionálásakor soha ne dobjuk egyszerűen a vízbe, minden esetben szépen lassan függőlegesen tartva és a bója fejet nem elengedve helyezzük az általunk kiszemelt helyre, így elkerülhetjük eszközünk esetleges elvesztését a nem kellő gondossággal kialakított hosszúság miatt! Nem csak a túl rövid hossz kiválasztása okozhat problémákat, hanem nagyon fontos lépés a bója hosszának pontos beállítása, ugyanis ha túl hosszúra méretezzük be, akkor komoly funkcionális problémákat generálunk magunknak, hiszen a helyes működés (a vízfelszín felett maximum 25 cm a legoptimálisabb beállítás) lehetőségétől fosztjuk meg eszközünket!!! A dőlő bója kivételekor szintén függőlegesen haladva a bóját kisebb tagokra lebontva emeljük ki a vízből! Ne próbáljuk oldalirányba erőltetve „feltépni” a bójatestet és ezzel a kötési pontokat túlterhelni, hiszen felesleges és javíthatatlan sérüléseket szenvedhet, amelyre a gyártó nem vállalhat garanciát! Huzamosabb ideig soha ne tegyük ki bójánkat a nyári perzselő nap sugarainak, mert nem ez a rendeltetése, vízben való használatra lett kifejlesztve! A bója rendelkezik egy alkonykapcsolós világítófejjel, amelyből minden horgászat után vegyük ki az elemeket és bójánkkal együtt szárazon tároljuk el!

Az innovatív bójabővítmény:

Az ICC CLASSIC UNDERWATER CLOUD MAKER, azaz a víz alatti felhőképző megtekintéséhez KATT IDE. Nem tartozéka a terméknek, külön megvásárolható.

A bója alkotóelemei a következők:

-1 db bójatalp  ráépített talp csatlakozóval

-1 db 20 mm átmérőjű 20 cm-es felső bójatest 150 mm-es 3M fényvisszaverő csíkozással ellátva, valamint 1 db alkonykapcsolós világítófej (a belehelyezett elemek minőségétől függően 450-550 óra folyamatos világításra képes)

-1 db 20 mm átmérőjű 70 cm-es toldó

-1 db 20 mm átmérőjű 110 cm-es toldó

-1 db 20 mm átmérőjű 140 cm-es toldó

-1 db 20 mm átmérőjű 160 cm-es toldó

Méret: 0,8 fm – 5,2 fm

Termékkód: ICC10040

8 290 Ft8 990 Ft
A világítófej működéséhez nélkülözhetetlen ICC „Magic Pen” nem tartozéka a terméknek, IDE KATTINTVA tudja megvásárolni!

A mai pontyhorgászok igényei megkívánják az innovatív és korhű rendszerrel ellátott bójavilágítási rendszereket, melyek kényelmessé, személyre szabottá és nem utolsó sorban hatékonnyá teszi, számunkra kedves időtöltésünket. Cégünk folyamatos fejlesztéseinek elsődleges célja egy bizonyos termék kiemelése, testre szabása, melyet a horgászok igényei és a pontyhorgászat gyors fejlődése határoz meg, így született meg az ICC 3 vagy 7 Color Changing, azaz színváltós világítófej. Három vagy hét szín egy fejben, egy érintésre!

Alkonykapcsolós teljesen vízhatlan színváltós világítófej, amely stabilan csatlakoztatható a bójatestbe, ezáltal biztosak lehetünk abban, hogy bójánk a leghosszabb horgászatokon is egy „biztos pont” lesz az éjszakában! A vízmentességről a fejen található gumizáró gyűrű gondoskodik! A sötétség beálltával magától bekapcsol, majd nappal a fényérzékelőjének köszönhetően energiát megtakarítva kikapcsol. A világító fej egy igen kis fogyasztású led világítással működik, így hosszú távra megoldottá válik bójánk megvilágítása. A világítófej a belehelyezett elemek (3db AAA elem) minőségétől függően 500-600 óra folyamatos világításra képes, ebből nem nehéz kiszámítani, hogy egy elemfeltöltéssel milyen rengeteg időre elegendő fényerővel bír! A világítófejnek köszönhetően bójánk éjjel is az időjárási körülményektől függően több száz méterről is kiválóan látható!

A bójafej színeit a legújabb fejlesztésű színváltós panelünk (három vagy hét színű variációban létezik) adja, melyeket egy egyszerű mozdulattal az ICC Magic pen-nel változtathatjuk piroszöld és kék vagy pedig piroszöldkékpinkpurplevilágos kék és világos zöld variációkban. Az egyik legkényelmesebb, leginnovatívabb bójavilágítás, melyet a mai pontyhorgászok a kezükben tarthatnak, illetve használhatnak az ICC Color Changing világítófej rendszer az IHP Carp Company-tól.  Más színváltós bójavilágításokkal ellentétben az ICC színváltós bójafejeit az elemek behelyezését követően nem szükséges szétszerelni egy esetleges ki/be kapcsolásnál, valamint egy-egy színváltásnál! A világítófej működéséhez nélkülözhetetlen ICC „Magic Pen” (Magic Pen semmiféle karbantartást nem igényel, valamint nem süllyed el a vízben!) piros végét elég a bójafej közelébe tartanunk, ekkor első lépésben bekapcsolja a fejet és piros színben világít, következőkben érintésenként színt vált, majd a folyamatot lezárva az utolsó érintéssel kikapcsolhatjuk a bójavilágítást! Érintéskor hagyjunk időt a funkciók megtörténéséhez, ne kapkodjunk! Fontosnak tartjuk kihangsúlyozni, hogy mindeközben nincs szükség a bója vízből való kivételére, illetve elmozdítására, mindezt úgy, hogy a világítófejet sem kell kivenni a bójatestből! Rendeltetési előnyeit hétköznapi és versenykörülmények között is kihasználhatjuk, így igazodva az időjárási viszonyokhoz illetve a verseny adta helyzetekhez, mikor például sokan ugyanazt a színt használják. Az elemeket soha ne a fejekben tároljuk, még a pólusokat megfordítva sem ajánlott, ugyanis ez javíthatatlan meghibásodást okozhat, melyre a gyártó nem vállalhat garanciát! A hosszú élettartam érdekében óvjuk eszközeinket!

3 Color Changing (színváltós) világítófej színei: piros, zöld, kék

7 Color Changing (színváltós) világítófej színei: piros, zöld, kék, pink, purple, világos kék, világos zöld

Termékkód: ICC10049 (3 színű);  ICC10052 (7 színű)

8 290 Ft9 290 Ft

A mai pontyhorgászok igényei megkívánják az innovatív és korhű rendszerrel ellátott bójavilágítási rendszereket, melyek kényelmessé, személyre szabottá és nem utolsó sorban hatékonnyá teszi, számunkra kedves időtöltésünket. Cégünk folyamatos fejlesztéseinek elsődleges célja egy bizonyos termék kiemelése, testre szabása, melyet a horgászok igényei és a pontyhorgászat gyors fejlődése határoz meg, így született meg az ICC 3 vagy 7 Color Changing, azaz színváltós világítófej. Három vagy hét szín egy fejben, egy érintésre?!

Alkonykapcsolós teljesen vízhatlan színváltós világítófej, amely stabilan csatlakoztatható a bójatestbe, ezáltal biztosak lehetünk abban, hogy bójánk a leghosszabb horgászatokon is egy „biztos pont” lesz az éjszakában! A vízmentességről a fejen található gumizáró gyűrű gondoskodik! A sötétség beálltával magától bekapcsol, majd nappal a fényérzékelőjének köszönhetően energiát megtakarítva kikapcsol. A világító fej egy igen kis fogyasztású led világítással működik, így hosszú távra megoldottá válik bójánk megvilágítása. A világítófej a belehelyezett elemek (3db AAA elem) minőségétől függően 500-600 óra folyamatos világításra képes, ebből nem nehéz kiszámítani, hogy egy elemfeltöltéssel milyen rengeteg időre elegendő fényerővel bír! A világítófejnek köszönhetően bójánk éjjel is az időjárási körülményektől függően több száz méterről is kiválóan látható!

A bójafej színeit a legújabb fejlesztésű színváltós panelünk (három vagy hét színű variációban létezik) adja, melyeket egy egyszerű mozdulattal manuálisan a világító fejen elhelyezett nyomó kapcsoló segítségével változtathatjuk piroszöld és kék vagy pedig piroszöldkékpinkpurplevilágos kék és világos zöld variációkban. Az egyik legkényelmesebb, leginnovatívabb bójavilágítás, melyet a mai pontyhorgászok a kezükben tarthatnak, illetve használhatnak az ICC Color Changing, azaz színváltós világítófej rendszer az IHP Carp Company-tól. Más színváltós bójavilágításokkal ellentétben az ICC színváltós bójafejeit az elemek behelyezését követően nem szükséges szétszerelni egy esetleges ki/be kapcsolásnál, valamint egy-egy színváltásnál! A világító fejen található nyomó kapcsolót benyomva tudjuk a színeket változtatni, majd a folyamatot lezárva az utolsó színt követő kapcsolással kikapcsolhatjuk a bójavilágítást! A nyomó kapcsoló működtetésekor hagyjunk időt a funkciók megtörténéséhez, ne kapkodjunk! Rendeltetési előnyeit hétköznapi és versenykörülmények között is kihasználhatjuk, így igazodva az időjárási viszonyokhoz illetve a verseny adta helyzetekhez, mikor például sokan ugyanazt a színt használják. Az elemeket soha ne a fejekben tároljuk, még a pólusokat megfordítva sem ajánlott, ugyanis ez javíthatatlan meghibásodást okozhat, melyre a gyártó nem vállalhat garanciát! A hosszú élettartam érdekében óvjuk eszközeinket!

3 Color Changing (színváltós) világítófej színei: piros, zöld, kék

7 Color Changing (színváltós) világítófej színei: piros, zöld, kék, pink, purple, világos kék, világos zöld

Termékkód: ICC10062 (3 színű);  ICC10072 (7 színű)

3 590 Ft

ICC Color-Changing Pen (“Magic Pen”) ICC 3 és 7 Color-Changing világító fejekhez

Más színváltós bójavilágításokkal ellentétben az ICC színváltós bójafejeit az elemek behelyezését követően nem szükséges szétszerelni egy esetleges ki/be kapcsolásnál, valamint egy-egy színváltásnál! A világítófej működéséhez nélkülözhetetlen ICC „Magic Pen” (Magic Pen semmiféle karbantartást nem igényel, valamint nem süllyed el a vízben!) piros végét elég a bójafej közelébe tartanunk, ekkor első lépésben bekapcsolja a fejet és piros színben világít, következőkben érintésenként színt vált, majd a folyamatot lezárva az utolsó érintéssel kikapcsolhatjuk a bójavilágítást! Érintéskor hagyjunk időt a funkciók megtörténéséhez, ne kapkodjunk! Fontosnak tartjuk kihangsúlyozni, hogy mindeközben nincs szükség a bója vízből való kivételére, illetve elmozdítására, mindezt úgy, hogy a világítófejet sem kell kivenni a bójatestből! Rendeltetési előnyeit hétköznapi és versenykörülmények között is kihasználhatjuk, így igazodva az időjárási viszonyokhoz illetve a verseny adta helyzetekhez, mikor például sokan ugyanazt a színt használják.

Az összes ICC 3 és 7 Color-Changing világító fejhez használható.

17 990 Ft

Az egyik leghatékonyabb eszköz a meghorgászandó terület hínármentesítésére az ICC dobható hínárgereblye, amely használható csónakból, valamint partról történő dobós horgászat alkalmával is. Méretének köszönhetően nagy mennyiségű növényt tud kitermelni (ami nagyon fontos) nagyon rövid idő alatt. Súlya húzáskor a fenékre tapasztja, így alaposan, nagydarabot markol a zöld rengetegből, míg pár gramm súlyú társaival csak elszakítjuk tövüket, melyek később horgászat közben vízközt vagy a felszínen lebegve zavarnak minket.  Mindkét felét fogak borítják, így bármilyen helyzetben is érjen feneket azok harapni fognak, ez egy sűrűbb terepnél több kiló terhet is jelenthet, de biztosak lehetünk a villámgyors tisztítás minőségében. Fel kell hívnunk a figyelmet az eszköz nem a pontyok élő és táplálkozó életterét hivatott kiirtani (ezt sok helyen megteszik helyettünk a tájidegen amurok), hanem szükségszerű a természettel harmonikus szimbiózisban dolgoznunk! A dobható eszköz tartozéka a húsz méteres, neon sárga lebegő kötél, mely jól láthatósága könnyebbé teszi az amúgy nehéz munkát. Dobós horgászatnál ez a távolság kicsinek tűnhet, de a halak a sűrű növényzetben nemcsak búvóhelyet, de non-stop „büfét” is találnak az általunk kialakított tisztásokon, amelynek méretét nem kell elnagyolni, ezzel szemben annak terjedelme és iránya legyen mindig az adott helyzethez igazítva. Az ilyen típusú vizeken nem szükséges messzire horgászni, ugyanis a halak a legtöbb esetben ott mozognak a közelben, előttünk. Az átokhínárt vagy hasonló dús horogmarasztalókat kiemelve, azt mindig horgászhelyünktől távol gyűjtsük, hisz hamar mindenféle ízeltlábú tökéletes életterévé válik. Csónakos hínárgereblyézésnél könnyebb a dolgunk, mert nem szükségesek a nagy dobások, a tisztítandó terület felett helyezkedünk el, de etetéskor csónakunkat szélbe állítva, nekünk több időt adva bizonyos helyzetekben vasmacskaként is segítséget nyújthat, de még kisebb szárazföldi munkák alkalmával is jó szolgálatot tehet. Az eszközt tisztán tároljuk, ne hagyjuk a növényi felesleget a fogakon száradni, noha anyaga a felületkezelésnek köszönhetően igen nehezen rozsdásodik. Szállítási formáját redukálhatjuk a szorosan testhez hajtható fogantyúnak köszönhetően, így könnyedén elfér kisebb táskáink egyikében. Biztos társunk lehet az eutrofizálódás egy végfázisában tengődő, tehát a vízfelszínig felnövényesedett vadvíz feltérképezésekor is, ebben az esetben a halak a dúsabb oxigén jelenléte miatt is gyülekezni fognak. Legelterjedtebb az átokhínár (Elodea canadensis L. C. RICH.), amely sekély állóvizek szélvédett helyein nyújt rendszeres táplálékot és menedéket időnként árnyékot halainknak. A kapástalan meleg nyári időszakban fontos taktikai pont lehet az árnyék, hiszen a hínármezőben egy kisebb tisztást (nem életterüktől megfosztva) kiszedve hűsebb régiókba juttathatjuk szerelékünket. A békatutajfélék családjába tartozó hinarak 20 centimétertől körülbelül 120 centiméterig fordulnak elő, de ez erősen függ a víz tisztaságától. Tiszta bányató esetén lényegesen mélyebb zónákban is találkozhatunk foltszerű növénycsoportosulásokkal, ezek általában egész évben oázisokként ontják a táplálékot a pontyoknak. Eszközünket tisztán tároljuk, ne adjunk esélyt az idő vas fogának!

7 290 Ft

Az új ICC Háromágú horog adapter a pontyhorgászat teljesen új innovatív vonalát képviseli, hiszen olyan új technikák sajátíthatók el, melyek eddig elképzelhetetlennek tűntek. Nagy távolságok húzásakor könnyen megtalálhatóak az élesbe helyezett zsinórok, melyeket egyenként, sorban a csalihoz közeli zsinórrészt felhúzva, majd újracsalizva pottyanthatjuk vissza éles szerelékeinket a megfelelő helyre, ezáltal egy be-kimenetellel zárhatjuk le négy bot behúzását, akkumulátort és időt kímélve. Képzeljük csak el, hogy egy igazán nagy kiterjedésű vízterületen akár 300-500 méterre az aljzaton fekvő végszerelékeink egyesével történő frissítése helyett milyen könnyedén, időt és energiát megtakarítva dolgozhatunk ezzel az eszközzel. A keresés nagyobb mélységekben kötéllel történik (a termék menetvédő sapkájának kialakítása lehetővé teszi, hogy beleköthessünk vastag erős kötelet), sekélyebb víz esetében az ICC Multifunkciós medertapogató rudazatra szerelve (a menetvédő sapka letekerésekor láthatóvá válik a terméken található külső menetes rész, amely segítségével betekerve rögzíthető a medertapogató rudazaton) precízebb kutatást tesz lehetővé. Minden esetben az éles zsinórok futási irányával merőlegesen az aljzaton végigcsúsztatva keressük zsinórunkat. A Treble Hook adapter kialakítása célirányosan zsinórkeresésre hivatott, tehát például egy szakadást követően az eszköz segítségével könnyedén megtalálhatjuk elveszett zsinórunkat, mely nem zavarhatja többet horgászatunkat. Anyaga INOX, műanyag, valamint Alumínium. tisztán tartva hosszú távú,- megbízható társ lehet a problémás szituációkban.

Termékkód: ICC10094

1 490 Ft

A termékek megújulása természetes folyamat az IHP Carp Company-nál, ehhez hűen hoztuk létre az ICC Tapogató rúd kiegészítőjeként a praktikus markolatot az ICC Shaker-t, amely használat közben könnyebben kezelhetőbbé teszi medertapogató eszközünket. Fajsúlyából fakadóan nem terheli a vízbe ejtett vagy helyezett rudat, megbízhatóan a víz felszínén marad, akár egy eszközzel a rúd másik felén is. Kényelmes használatot tesz lehetővé, hiszen a markolat formája stabil fogást biztosít, világos, avagy fekete színe könnyen észrevehető vízbe ejtés vagy helyezés esetén. Zordabb, hidegebb időben komfortosabb kapcsolatot jelent eszköz és használója között, ugyanis anyaga nehezebben veszi fel környezete hőmérsékletét. Az ICC Leszúró szett alkalmazásakor nehézség nélkül húzhatjuk fel bottartó rúdjainkat az iszap fogságából – a horgászat befejeztével.  Az ICC Bottartó leszúró szett felső menetes részét a „Shaker”-re , a markolatra cserélve rövidíthetjük le leszúróink kivételének idejét.

Összegezve egy hasznos, de egyszerű bővítmény, amely egy amúgy is sokoldalú, innovatív eszközt tesz még teljesebbé!

 Termékkód: ICC10101

21 990 Ft

3 rúddal, tapogató koronggal és táskával.

Az ICC profi, időt álló eszköze a meghorgászandó terület pontos mederviszonyainak feltérképezésére, amely tevékenység a horgászatunk eredményességét tekintve meghatározó fontosságú! Sokan azt gondolják, hogy az alumínium rudakat tapogatásra használni a fenék feltérképezésének érdekében teljesen felesleges dolog. Világítsuk is át, hogy mely anyag felelne meg jobban a lágyabb vagy keményebb állagú iszap, a sóderes vagy homokos meder, a kisebb-nagyobb kövek és sziklák, fák és különböző akadók vagy egy-egy kagylópad vagy nádtorzsák különféle jeleit mechanikusan közvetíteni, mint az alumínium. A tapogató szett 100%-ban alumínium anyagból készül, ezáltal viszonylag könnyű és nem oxidálódik. A szett tartalmaz 3 db ALU rudat és egy ALU tapogató korongot, amelyet a rúd végére erősítve és azzal a meder feneket tapogatva pontos információkat tudhatunk meg az alattunk elhelyezkedő mederfenékről maximum 4500 mm-es vízoszlop magasságig. Multifunkciós eszközünket kézben tartva azonnal észrevehetjük, hogy egy stabil jól kidolgozott termékről van szó, amely mindig minden körülmény között stabil segítséget nyújt majd használója számára. Egy rúd súlya körülbelül 600 g, amely első nekifutásra nem tűnik kevésnek, de soha ne felejtsük el, hogy a víz alatt fogunk ebben az állapotában dolgozni vele. A súly és a stabilitás, ami a szárazföldi alkalmazásakor is elengedhetetlen, a vízben használva a légkamráknak köszönhetően hatalmas előnyt kovácsol használójának. A rudazat belső kialakításának köszönhetően a víz nem tud beszivárogni, tehát ha elengedjük, akkor a csövekben található légkamrák felhajtó erejének köszönhetően szépen lassan felemelkedik (amennyiben csak, mint tapogató rúd és koronggal használjuk), nem kell félnünk attól, hogy amennyiben elengedjük, akkor lesüllyed a mederfenékre! Ezt a szettet tovább fejleszthetjük hasznos kiegészítőkkel (Opcionális!). A képeken szereplő kiegészítőket a szett nem tartalmazza, ezek külön megvásárolhatóak. Ezek közül az első az ICC átalakító ALU adapter, amelyet a tapogató szett rudazatával pillanatok alatt összeszerelve kapunk egy extra erős, rendkívül stabil háromlábú mérlegelő állványt, amelyet nyugodt szívvel használhatunk akár bogrács állványként is! A második nagyon hasznos kiegészítő az ICC zsinórkiszabadító kampós szett, amely 1db kisméretű, 1db nagyméretű rozsdamentes inox kampóból, valamint 1 db alumíniumtoldó hüvelyből áll. További opcionális kiegészítők választhatók még hozzá, például egy speciális zsinórkiszabadító fej vagy az akár mély vízben is használható (tapogató rudazatra szerelve) bottartó leszúró szett, továbbá elérhető hozzá kétféle haltartó adapter vagy egy kisméretű gereblye és ágvágó fűrész is, melyeket nem csak a szárazföldön, de a víz alatt is eredményesen használhatunk! Ezeket a kiegészítőket könnyedén felszerelhetjük a tapogató rúdra és már használhatjuk is például akadós horgászhelyeken zsinórunk kiszabadítására, vagy akár víz alatti akadályok eltávolítására vagy elmozdítására is. Mindent összevetve egy nagyon hasznos és felhasználási területeit tekintve igen sokrétű termék (amelyhez az idők folyamán további és további fejlesztések várhatóak majd), amelyet igényes, vízhatlan csomagolásban szállítunk!

Gyakorlati tapasztalatok:

Bármely horgászvízen könnyedén meg találhatóak a mederfenéken található különféle kisebb-nagyobb tereptárgyak, kiegészítve egy GPS-el „centiméter” pontosan tudunk ugyanazon helyen horgászni akár évtizedekig, mert kitapinthatjuk és érezni fogjuk az ismerős tereptárgy okozta rezdülést a rúdon, ami tévedhetetlen jele a keresett pontnak. A GPS önmagában nem elegendő, amennyiben precízen ugyanazt a helyet szeretnénk meghorgászni évről-évre! A GPS helymeghatározó egy bizonyos tól-ig pontossággal „csak” az adott zónába képes elirányítani bennünket!

Az egyforma hosszúságú rudaknak és a korongnak köszönhetően viszonylag pontosan meg tudjuk határozni a vízoszlop magasságát illetve hozzávetőlegesen az iszap vastagságát, mélységét is. Akadókban történő horgászatkor a tapogatókorongnak köszönhetően könnyen meg tudjuk határozni a vízközti horogmarasztalók távolságát a mederfenéktől illetve a vízfelszíntől (például egy 50 cm-re az aljzattól vízszintesen elhelyezkedő faághoz hozzányomjuk a rudat és a mederfenéktől addig húzzuk függőlegesen felfelé, amíg a korong a faágban meg nem akad…), ami ismét fontos információ számunkra mielőtt megkezdődnek az éjszakai fárasztások! Ne feledjük, hogy az alumínium tapogató rúd egy alaptermék, hiszen a rudak képezik a további bővítmények alapját, amelyekkel rengeteg vízparti, vízfelszín feletti illetve vízfelszín alatti eddig megoldhatatlannak tűnő problémát sikerül majd mostantól megoldani!

Alternatív használat:

Horgászat közben ne zárkózzunk el az eszköz alternatív felhasználási lehetőségeitől sem! Többek között gondolunk a mederfenék felhősítésére a megmozgatott iszappal, mely biztonságérzetet ad halaknak és továbbá a szerves anyagok illetve apró élőlények szabad lebegését segíti elő, amely azt az információt is közvetítheti, hogy versengésszerű táplálkozás folyik az etetésünkön, amely több további, a közelben tartózkodó egyedek kíváncsiságát, érdeklődését válthatja ki. Ez a technika első hallásra nem tűnhet túlságosan célra vezetőnek, ugyanis azt gondolnánk, hogy ezzel csak elijeszti a horgász a halakat, de sok horgászvízen mind hétköznapi, mind pedig versenykörülmények között ez a taktikai lépés hozza meg a várva várt sikert!

Helyes/rendeltetés szerinti használat:

Fontos kiemelnünk, hogy csónakunkat ne az eszközzel tolva próbáljunk haladni a vízen, hisz nem ez a rendeltetése, ne használjuk „evezésre” mert nem erre lett kifejlesztve! Felhívjuk a figyelmet arra, hogy a rudazat mindkét végére egyszerre helyezett 2db eszköz esetén a rudazat vízbe ejtés esetén elsüllyedhet, ugyanis a felhajtóereje már nem elegendő az eszközök vízfelszínen való megtartásához (javasoljuk, hogy egyszerre csak 1db eszközt csatlakoztassunk a rudazatra a problémák elkerülése érdekében)! Mindenképpen kerüljük a menetes részek nagymértékű oldalirányú terhelését! A rudak végein található külső és belső menetek horgászat előtt és után is legyenek tiszták, a rudak iszapmentesek és szárazak! Óvjuk eszközeinket a minél hosszabb használhatóság érdekében!

Anyaga: Alumínium

Rudak hossza/db:  1503 mm

Szállítási hossz:  1530 mm

Rudak hossza (Rudak 3db+Tapogató korong): 4517 mm

Súly (Rudak 3db+Tapogató korong):  2020 g

Maximum terhelhetőség mérlegelő, vagy bogrács állványként használva: 120 kg

Igényes, vízhatlan csomagolás!

(A képen látható mérleg, pontymérlegelő bölcső és bogrács csak illusztráció, nem tartozékai a terméknek!)

Termékkód: ICC10082

26 990 Ft

4 rúddal, tapogató koronggal és táskával.

Az ICC profi, időt álló eszköze a meghorgászandó terület pontos mederviszonyainak feltérképezésére, amely tevékenység a horgászatunk eredményességét tekintve meghatározó fontosságú! Sokan azt gondolják, hogy az alumínium rudakat tapogatásra használni a fenék feltérképezésének érdekében teljesen felesleges dolog. Világítsuk is át, hogy mely anyag felelne meg jobban a lágyabb vagy keményebb állagú iszap, a sóderes vagy homokos meder, a kisebb-nagyobb kövek és sziklák, fák és különböző akadók vagy egy-egy kagylópad vagy nádtorzsák különféle jeleit mechanikusan közvetíteni, mint az alumínium. A tapogató szett 100%-ban alumínium anyagból készül, ezáltal viszonylag könnyű és nem oxidálódik. A szett tartalmaz 4 db ALU rudat és egy ALU tapogató korongot, amelyet a rúd végére erősítve és azzal a meder feneket tapogatva pontos információkat tudhatunk meg az alattunk elhelyezkedő mederfenékről maximum 6000 mm-es vízoszlop magasságig. Multifunkciós eszközünket kézben tartva azonnal észrevehetjük, hogy egy stabil jól kidolgozott termékről van szó, amely mindig minden körülmény között stabil segítséget nyújt majd használója számára. Egy rúd súlya körülbelül 600 g, amely első nekifutásra nem tűnik kevésnek, de soha ne felejtsük el, hogy a víz alatt fogunk ebben az állapotában dolgozni vele. A súly és a stabilitás, ami a szárazföldi alkalmazásakor is elengedhetetlen, a vízben használva a légkamráknak köszönhetően hatalmas előnyt kovácsol használójának. A rudazat belső kialakításának köszönhetően a víz nem tud beszivárogni, tehát ha elengedjük, akkor a csövekben található légkamrák felhajtó erejének köszönhetően szépen lassan felemelkedik (amennyiben csak, mint tapogató rúd és koronggal használjuk), nem kell félnünk attól, hogy amennyiben elengedjük, akkor lesüllyed a mederfenékre! Ezt a szettet tovább fejleszthetjük hasznos kiegészítőkkel (Opcionális!). A képeken szereplő kiegészítőket a szett nem tartalmazza, ezek külön megvásárolhatóak. Ezek közül az első az ICC átalakító ALU adapter, amelyet a tapogató szett rudazatával pillanatok alatt összeszerelve kapunk egy extra erős, rendkívül stabil háromlábú mérlegelő állványt, amelyet nyugodt szívvel használhatunk akár bogrács állványként is! A második nagyon hasznos kiegészítő az ICC zsinórkiszabadító kampós szett, amely 1db kisméretű, 1db nagyméretű rozsdamentes inox kampóból, valamint 1 db alumíniumtoldó hüvelyből áll. További opcionális kiegészítők választhatók még hozzá, például egy speciális zsinórkiszabadító fej vagy az akár mély vízben is használható (tapogató rudazatra szerelve) bottartó leszúró szett, továbbá elérhető hozzá kétféle haltartó adapter vagy egy kisméretű gereblye és ágvágó fűrész is, melyeket nem csak a szárazföldön, de a víz alatt is eredményesen használhatunk! Ezeket a kiegészítőket könnyedén felszerelhetjük a tapogató rúdra és már használhatjuk is például akadós horgászhelyeken zsinórunk kiszabadítására, vagy akár víz alatti akadályok eltávolítására vagy elmozdítására is. Mindent összevetve egy nagyon hasznos és felhasználási területeit tekintve igen sokrétű termék (amelyhez az idők folyamán további és további fejlesztések várhatóak majd), amelyet igényes, vízhatlan csomagolásban szállítunk!

 Gyakorlati tapasztalatok:

Bármely horgászvízen könnyedén meg találhatóak a mederfenéken található különféle kisebb-nagyobb tereptárgyak, kiegészítve egy GPS-el „centiméter” pontosan tudunk ugyanazon helyen horgászni akár évtizedekig, mert kitapinthatjuk és érezni fogjuk az ismerős tereptárgy okozta rezdülést a rúdon, ami tévedhetetlen jele a keresett pontnak. A GPS önmagában nem elegendő, amennyiben precízen ugyanazt a helyet szeretnénk meghorgászni évről-évre! A GPS helymeghatározó egy bizonyos tól-ig pontossággal „csak” az adott zónába képes elirányítani bennünket!

Az egyforma hosszúságú rudaknak és a korongnak köszönhetően viszonylag pontosan meg tudjuk határozni a vízoszlop magasságát illetve hozzávetőlegesen az iszap vastagságát, mélységét is. Akadókban történő horgászatkor a tapogatókorongnak köszönhetően könnyen meg tudjuk határozni a vízközti horogmarasztalók távolságát a mederfenéktől illetve a vízfelszíntől (például egy 50 cm-re az aljzattól vízszintesen elhelyezkedő faághoz hozzányomjuk a rudat és a mederfenéktől addig húzzuk függőlegesen felfelé, amíg a korong a faágban meg nem akad…), ami ismét fontos információ számunkra mielőtt megkezdődnek az éjszakai fárasztások! Ne feledjük, hogy az alumínium tapogató rúd egy alaptermék, hiszen a rudak képezik a további bővítmények alapját, amelyekkel rengeteg vízparti, vízfelszín feletti illetve vízfelszín alatti eddig megoldhatatlannak tűnő problémát sikerül majd mostantól megoldani!

Alternatív használat:

Horgászat közben ne zárkózzunk el az eszköz alternatív felhasználási lehetőségeitől sem! Többek között gondolunk a mederfenék felhősítésére a megmozgatott iszappal, mely biztonságérzetet ad halaknak és továbbá a szerves anyagok illetve apró élőlények szabad lebegését segíti elő, amely azt az információt is közvetítheti, hogy versengésszerű táplálkozás folyik az etetésünkön, amely több további, a közelben tartózkodó egyedek kíváncsiságát, érdeklődését válthatja ki. Ez a technika első hallásra nem tűnhet túlságosan célra vezetőnek, ugyanis azt gondolnánk, hogy ezzel csak elijeszti a horgász a halakat, de sok horgászvízen mind hétköznapi, mind pedig versenykörülmények között ez a taktikai lépés hozza meg a várva várt sikert!

Helyes/rendeltetés szerinti használat:

Fontos kiemelnünk, hogy csónakunkat ne az eszközzel tolva próbáljunk haladni a vízen, hisz nem ez a rendeltetése, ne használjuk „evezésre” mert nem erre lett kifejlesztve! Felhívjuk a figyelmet arra, hogy a rudazat mindkét végére egyszerre helyezett 2db eszköz esetén a rudazat vízbe ejtés esetén elsüllyedhet, ugyanis a felhajtóereje már nem elegendő az eszközök vízfelszínen való megtartásához (javasoljuk, hogy egyszerre csak 1db eszközt csatlakoztassunk a rudazatra a problémák elkerülése érdekében)! Mindenképpen kerüljük a menetes részek nagymértékű oldalirányú terhelését! A rudak végein található külső és belső menetek horgászat előtt és után is legyenek tiszták, a rudak iszapmentesek és szárazak! Óvjuk eszközeinket a minél hosszabb használhatóság érdekében!

Anyaga: Alumínium

Rudak hossza/db:  1503 mm

Szállítási hossz:  1530 mm

Rudak hossza (Rudak 4db+Tapogató korong): 6020 mm

Súly (Rudak 4db+Tapogató korong):  2620 g

Maximum terhelhetőség mérlegelő, vagy bogrács állványként használva: 120 kg

Igényes, vízhatlan csomagolás!

(A képen látható mérleg, pontymérlegelő bölcső és bogrács csak illusztráció, nem tartozékai a terméknek!)

Termékkód: ICC10085

5 890 Ft

Alkonykapcsolós teljesen vízhatlan világítófej, amely menetes kialakítással stabilan csatlakoztatható bójatestbe, ezáltal biztosak lehetünk abban, hogy bójánk a leghosszabb horgászatokon is egy „biztos pont” lesz az éjszakában! A vízmentességről a fejen található gumizáró gyűrű gondoskodik! A sötétség beálltával magától bekapcsol, majd nappal a fényérzékelőjének köszönhetően energiát megtakarítva kikapcsol. A világító fej egy igen kis fogyasztású led világítással működik, így hosszú távra megoldottá válik bójánk megvilágítása. A világítófej a belehelyezett elem vagy elemek minőségétől függően 500-600 óra folyamatos világításra képesek, ebből nem nehéz kiszámítani, hogy egy elemfeltöltéssel milyen rengeteg időre elegendő fényerővel bír! A világítófejnek köszönhetően bójánk éjjel is az időjárási körülményektől függően több száz méterről is kiválóan látható!

Az ICC Premium viágítófejek alap verziója a 3V-os változat, amelybe 2db AA 1,5V ceruza elem helyezhető el. Az elemeket soha ne a fejben tároljuk, még a pólusokat megfordítva sem ajánlott, ugyanis ez javíthatatlan meghibásodást okozhat, melyre a gyártó nem vállalhat garanciát. A hosszú élettartam érdekében óvjuk eszközeinket!

Bójavilágításainkkal minden adott körülményhez alkalmazkodhatunk, vagy akár csak saját ízlésünkhöz is a négyféle alapszínnel: sárgazöldpiros és kék, valamint a kétféle egyedi színnel: fehér és pink!

25 990 Ft

Az összes általunk igen fontosnak tartott kritériumnak megfelelve létrehoztuk az ICC Premium alkonykapcsolós dőlő bóját, amely tökéletesen használható akár a sekély 1 méteres vízmélységtől egészen 6,25 méteres mélységű vizekben egyaránt. Az igazán praktikus és egyszerű csatlakozóknak köszönhetően könnyedén tudjuk növelni vagy csökkenteni a hosszát a vízoszlop magasságától függően akár 25 cm-es finombeállítással. Különlegessége, hogy az összeszerelést követően minden egyes alkotóeleme, amely a víz alatt található, fekete színű, ezért maximálisan beleolvad a víz alatt található környezetbe, viszont a számunkra a vízből kilátszó rész rendkívül jól látható, köszönhetően a 3M fényvisszaverős csíkozásnak és a világítófejnek egyaránt. Az igazi különlegessége továbbá, hogy a végén található egy alkonykapcsolós teljesen vízhatlan világítófej, amely a sötétség beálltával magától bekapcsol, majd nappal kikapcsol, ezáltal több száz méterről is látható. A világító fej egy igen kis fogyasztású led világítással működik, amelyhez az energiát 2db AA 1,5V ceruza elem (nem tartozék) biztosítja, így hosszú távra megoldottá válik bójánk megvilágítása. A világítófej a belehelyezett elemek minőségétől függően 500-600 óra folyamatos világításra képesek, ebből nem nehéz kiszámítani, hogy egy elemfeltöltéssel milyen rengeteg időre elegendő fényerővel bír! A világítás négy alapszínben létezik: sárga, zöld, piros és kék, valamint az egyedi helyzetekre fehér és pink! A bójatestek belsejébe gumidugók kerültek, amelyek gondoskodnak a teljes vízmentességről, ezáltal légkamrákat biztosítva minden egyes toldó csőnek! A bója talp kialakítása sem hétköznapi, mivel semmilyen akadály (csavarok, fém karikák) nincs a zsinór előtt, ezáltal meglehetősen könnyebben csúszik fel a zsinór a bójatesten, mint ahogyan azt más termékeknél tapasztalhattuk! A bója talp méretezésénél is a lehető legkisebbre törekedve ólom használatával sikerült megoldani azt, hogy a lehető legkisebb legyen az idegentest mérete az aljzaton. Az összes praktikus funkciót megkoronázva egy nagyon igényes vízlepergetős hord táskában szállítjuk.

Gyakorlati tapasztalatok:

A bóját kézben tartva azonnal tapasztaljuk, hogy egy stabil, megbízható termékről van szó,- a test nem teleszkópos, az alkatrészek menettel kapcsolódnak egymáshoz, ennek köszönhetően semmi meglepő nem fog történni a bójánkkal egy hosszú horgászat során sem! A menetek által az anyag hosszában merevedik, ami elengedhetetlen a bójáknál megfigyelhető „félhold” effektus” kialakulásának elkerülésének érdekében. Teleszkópos társai anyagában puhák lehetnek melyek az alsó és felső vízáramlásnak köszönhetően (melyek ellentétei egymásnak, mint irányban, mint pedig hőfokban) utánozzák a bujkáló félhold alakját! Az eredmény mindenkinek ismerős lehet, a vándorló bója az éj közepén! A zsinór a bója közepén rekedhet, a halnak ezzel további a mi szempontunkból teljesen felesleges sérülést, mélyebb sebet okozva mely abban a bizonyos pillanatban a horog kiakadását is jelentheti! Természetesen ez sok mindentől függ a vízáramlás erősségétől, a bója hosszától és még sorolhatnánk, ugyanis egy bizonyos bójahossz elérése után ez a jelenség szinte elkerülhetetlen! Előfordulhatnak olyan esetek, mikor a hal minden igyekezetünk és gyorsaságunk ellenére kétszer is megkerüli a bójánkat, amely nagymértékben köszönhető annak a húzó erőnek, amit a főzsinórral a hal szájára (ebben az esetben kormánylapátra…)) gyakorolunk, valamint az azt megtörő bója ereje, mely körzésre invitálhatja sporttársunkat. Ilyen ritka helyzetben a partról ne erőltessük tovább a halat, mert ez a probléma a partról már nem megoldható, ezért mindenképpen csónak segítségével a bójához igyekezve szabadítsuk ki zsinórunkat. A fix bevetési hossznak további előnye, hogy például pontosan megtalálhatjuk vele a radar által jelzett padkát vagy akadót, ha pont az mellé szeretnénk horgászni. Amennyiben nem rendelkezünk radarral, akkor is megtalálhatjuk a megfelelő törést, amíg ez teleszkópos társaival szinte ez kivitelezhetetlen. A bója segítségével könnyedén megkülönböztethető a kemény, illetve az iszapos fenék is mely információk tájékoztató jelleggel szolgálhatnak a további helykereséseknél! Egy bója sem helyettesítheti az ICC Multi funkciós Medertapogató rudat illetve annak további bővítményeit, de mindenképpen egy alap kiindulási ponttal szolgálhat. A bója talpnak és a kiegyensúlyozott felső bójatestnek köszönhetően több hetes horgászatok folyamán sem fog csalódást okozni! A megakasztott hal által oldalirányból ráhúzott zsinór erőhatása miatt a bójatesten szépen lassan végigfutó (értelemszerűen alulról felfelé) zsinór szépen megdönti a bóját és a fejrész egy pillanatra a vízfelszín alá bukik, így zsinórunk biztonságosan le fog pattanni a dőlő bójáról. Mindezek mellett viszont a legnagyobb viharban is fixen tartja az általunk meghatározott pozícióját (ezt a gyakorlatban többször is tapasztaltuk a legelvetemültebb balatoni viharokban is, amelyek elérhetik még a 100km/h erősséget is hatalmas vízhullámzást eredményezve).

Alternatív használat:

Az ICC Prémium alkonykapcsolós dőlő bója kisméretű ólom öntvény talpa nem csak kecsességet kölcsönöz a terméknek, hanem ezen túl további opciót is nyújt használójának. További opció alatt érthetjük például a pontyos versenyeken használt trükköt, ahol 2db nagyobb méretű PET palack segítségével húzzák be a bóját a partról 2db horgászbotot használva hasonlóan, mint egy harcsázó szereléket! A módszer lényege nagyon egyszerű, első lépésként szükség van egy kemény surfbotra, amellyel akár 250g-350g is dobható, ennek a botnak a főzsinórját fűzzük át a minimum 250g-os ólmon (amennyiben kisebbet használunk, akkor megtörténhet, hogy elmozdul az ólom a helyéről, mert egy nehéz dőlő bóját fogunk szállítani a segítségével), majd egy erős forgót kössünk rá. Második lépésként a forgó másik szemébe kötjük a második bot (egy bármilyen egyszerű horgászbot, amely szintén rendelkezik orsóval, erre a botra spicctag sem szükséges elég a keverőgyűrűs alsó tag) főzsinórját. Természetesen dobáskor a második bot orsójának felkapó karját nyitva kell tartani és a dobás légvonalába kell mutatni vele. Miután a surfbottal a kívánt helyre dobtuk az ólmot, egyszerűen visszatekerjük a második bottal a forgót és hozzákötjük a 2db nagyméretű PET palackot a kupakos felsőrészénél! A bója ólomtalpát a forgó felé fordítjuk, ezáltal az ólomtalp képzi improvizatív módon a „csónakunk” orrát. A vízre helyezés, valamint az óvatos behúzás követi a mozdulatsort. Amikor megérkeztünk az előre bedobott ólomhoz, egy szintén nagyon egyszerű buktató mozdulattal (amit a surfbottal végzünk el) vízbe pottyan a dőlő bója. A horgászat befejeztével csak annyit kell tennünk, hogy az erős surfbottal, rajta egy nagy horgos szerelékkel a bójára dobva és abba beleakasztva szépen lassan kitekerjük.

Helyes/rendeltetésszerű használat:

Fontosnak tartjuk, hogy felhívjuk a figyelmet pár hasznos használati tanácsra, amellyel rendeltetésszerűen óvhatjuk bójánkat, hogy az minél hosszabb ideig szolgálhasson bennünket! A meghorgászni kívánt helyet keresve, a bóját emelgetve ne haladjunk teljes gázzal, a bója vízben történő pozícionálásakor soha ne dobjuk egyszerűen a vízbe, minden esetben szépen lassan függőlegesen tartva és a bója fejet nem elengedve helyezzük az általunk kiszemelt helyre, így elkerülhetjük eszközünk esetleges elvesztését a nem kellő gondossággal kialakított hosszúság miatt! Nem csak a túl rövid hossz kiválasztása okozhat problémákat, hanem nagyon fontos lépés a bója hosszának pontos beállítása, ugyanis ha túl hosszúra méretezzük be, akkor komoly funkcionális problémákat generálunk magunknak, hiszen a helyes működés (a vízfelszín felett maximum 25 cm a legoptimálisabb beállítás) lehetőségétől fosztjuk meg eszközünket!!! A dőlő bója kivételekor szintén függőlegesen haladva a bóját kisebb tagokra lebontva emeljük ki a vízből! Ne próbáljuk oldalirányba erőltetve „feltépni” a bójatestet és ezzel a kötési pontokat túlterhelni, hiszen felesleges és javíthatatlan sérüléseket szenvedhet, amelyre a gyártó nem vállalhat garanciát! Huzamosabb ideig soha ne tegyük ki bójánkat a nyári perzselő nap sugarainak, mert nem ez a rendeltetése, vízben való használatra lett kifejlesztve! A bója rendelkezik egy alkonykapcsolós világítófejjel, amelyből minden horgászat után vegyük ki az elemeket és bójánkkal együtt szárazon tároljuk el!

Az innovatív bójabővítmény:

Az ICC PRÉMIUM UNDERWATER CLOUD MAKER, azaz a víz alatti felhőképző megtekintéséhez KATT IDE. Nem tartozéka a terméknek, külön megvásárolható.

A bója alkotóelemei,- alaptartozékai a következők:

  • 1 db kisméretű 1,6 kg-os matt feketére szinterezett ólom öntvény – talp csatlakozóval
  • 1 db 25 mm átmérőjű 100 cm-es felső bójatest fényvisszaverő csíkozással ellátva, valamint
  • 1db alkonykapcsolós világítófej
  • 4 db 16 mm átmérőjű 100 cm-es toldó
  • 1 db 16 mm átmérőjű 75 cm-es toldó
  • 1 db 16 mm átmérőjű 50 cm-es toldó
  • 1 db igényes vízlepergetős hord táska

Méret: 1 fm – 6,25 fm

Termékkód: ICC10000

8 290 Ft8 990 Ft
A világítófej működéséhez nélkülözhetetlen ICC „Magic Pen” nem tartozéka a terméknek, IDE KATTINTVA tudja megvásárolni!

A mai pontyhorgászok igényei megkívánják az innovatív és korhű rendszerrel ellátott bójavilágítási rendszereket, melyek kényelmessé, személyre szabottá és nem utolsó sorban hatékonnyá teszik a számunkra kedves időtöltésünket. Cégünk folyamatos fejlesztéseinek elsődleges célja egy bizonyos termék kiemelése, testre szabása, melyet a horgászok igényei és a pontyhorgászat gyors fejlődése határoz meg, így született meg az ICC 3 vagy 7 Color Changing, azaz színváltós világítófej. Három vagy hét szín egy fejben, egy érintésre?!

Alkonykapcsolós teljesen vízhatlan világítófej, amely menetes kialakítással stabilan csatlakoztatható bójatestbe, ezáltal biztosak lehetünk abban, hogy bójánk a leghosszabb horgászatokon is egy „biztos pont” lesz az éjszakában! A vízmentességről a fejen található gumizáró gyűrű gondoskodik! A sötétség beálltával magától bekapcsol, majd nappal a fényérzékelőjének köszönhetően energiát megtakarítva kikapcsol. A világító fej egy igen kis fogyasztású led világítással működik, így hosszú távra megoldottá válik bójánk megvilágítása. A világítófej a belehelyezett elemek (3db AAA elem) minőségétől függően 500-600 óra folyamatos világításra képes, ebből nem nehéz kiszámítani, hogy egy elemfeltöltéssel milyen rengeteg időre elegendő fényerővel bír! A világítófejnek köszönhetően bójánk éjjel is az időjárási körülményektől függően több száz méterről is kiválóan látható!

A bójafej színeit a legújabb fejlesztésű színváltós panelünk (három vagy hét színű variációban létezik) adja, melyeket egy egyszerű mozdulattal az ICC Magic pen-nel változtathatjuk piroszöld és kék vagy pedig piroszöldkékpinkpurplevilágos kék és világos zöld variációkban. Az egyik legkényelmesebb, leginnovatívabb bójavilágítás, melyet a mai pontyhorgászok a kezükben tarthatnak, illetve használhatnak az ICC Color Changing világítófej rendszer az IHP Carp Company-tól. Más színváltós bójavilágításokkal ellentétben az ICC színváltós bójafejeit az elemek behelyezését követően nem szükséges szétszerelni egy esetleges ki/be kapcsolásnál, valamint egy-egy színváltásnál! A világítófej működéséhez nélkülözhetetlen ICC „Magic Pen” (Magic Pen semmiféle karbantartást nem igényel, valamint nem süllyed el a vízben!) piros végét elég a bójafej közelébe tartanunk, ekkor első lépésben bekapcsolja a fejet és piros színben világít, következőkben érintésenként színt vált, majd a folyamatot lezárva az utolsó érintéssel kikapcsolhatjuk a bójavilágítást! Érintéskor hagyjunk időt a funkciók megtörténéséhez, ne kapkodjunk! Fontosnak tartjuk kihangsúlyozni, hogy mindeközben nincs szükség a bója vízből való kivételére, illetve elmozdítására, mindezt úgy, hogy a világítófejet sem kell kivenni a bójatestből! Rendeltetési előnyeit hétköznapi és versenykörülmények között is kihasználhatjuk, így igazodva az időjárási viszonyokhoz illetve a verseny adta helyzetekhez, mikor például sokan ugyanazt a színt használják. Az elemeket soha ne a fejekben tároljuk, még a pólusokat megfordítva sem ajánlott, ugyanis ez javíthatatlan meghibásodást okozhat, melyre a gyártó nem vállalhat garanciát! A hosszú élettartam érdekében óvjuk eszközeinket!

3 Color Changing (színváltós) világítófej színei: piros, zöld, kék

7 Color Changing (színváltós) világítófej színei: piros, zöld, kék, pink, purple, világos kék, világos zöld

Termékkód: ICC10013 (3 színű);  ICC10016 (7 színű)