Barion Pixel

Haldorádó Safe Feeder bottartó fej (black/blue)

Nem meglepő módon azért lett a neve a fejnek “Biztonsági Feeder”, mert kialakítása révén nincs az a vehemens hal, amelyik le tudná rántani erről a fejről a botot. Tehát akkor célszerű ezt a fejet választani, ha olyan vízen horgászunk, ahol az átlagos feederes bottartó fejről bizony egy hevesebb kapás esetén a hal akár „elkérheti” a botot, ami a sérüléséhez, rosszabb esetben a felszerelés – szó szerint – elúszásához vezethet. Ahogy az előző fejnél is, itt is található egy határozott bemetszés a zsinórnak, mely nyeletőfékes orsó használata során hasznos igazán. Attól nem kell tartani, hogy a zsinór a bemetszésbe egy oldalirányú bevágásnál beakad, hiszen a puha bársony anyagon könnyedén csúszik meg a zsinór. Így teljesen mindegy, hogy monofil vagy fonott zsinórt használunk, a zsinór nem fog beleragadni, ezáltal megsérülni sem. A menetes részen egy alátét is található, amivel a fej jól fixálhatóvá válik, így nem fog használat közben elforogni. A fej kétféle kivitelben érhető el. A kék a nappali, míg a fekete elsősorban az éjszakai horgászathoz készült. Hogy mitől éjszakai a fekete színű fej? Attól, hogy a csomagba került egy hajlított lemez, melyre fejlámpát (opcionális kiegészítő) lehet csíptetni. Ezt a lámpát tetszőleges irányba lehet állítani, így bármilyen helyzetben áll a spicc, meg lehet vele azt világítani.

Cikkszám: Nincs adat Katerógia:

Elérhető opciók

SKUSzínKészletÁrMennyiség 
HD-SFBLACKblack (fekete)02 490 Ft
HD-SFBLUEblue (kék)02 490 Ft

2 490 Ft